Börtönbe mehet a Vas megyei zaklató

Négy nap alatt 33 telefon és 48 SMS.

A Sárvári Járási Ügyészség zaklatás miatt emelt vádat azzal a rovott múltú férfival szemben, aki a vád szerint 2019 júliusában egy vas megyei ápolási intézmény telephelyének vezetőjét zaklatta úgy, hogy többször éjjel és hajnalban telefonon felhívta, illetve SMS-eket küldött neki a munkahelyi telefonjára.

A vádlott a sértett munkahelyi telefonszámát egy internetes álláshirdetésből ismerte meg és először a meghirdetett állás miatt érdeklődött, ezt követően azonban a sértett akarata ellenére, önkényesen beleavatkozott a magánéletébe és négy nap alatt 33 alkalommal hívta és 48 SMS-t küldött neki.

A vádlott háborgatása miatti félelmében a sértett ismerősét, illetve lányát kérte meg, hogy aludjanak nála. A sértett a vádlott által használt telefonszámot a feljelentést követően letiltotta. A Sárvári Járási Ügyészség a különös visszaeső férfival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek