A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. február 1-jén 1 órakor egy bosnyák honosságú személygépkocsit ellenőriztek Nagycenk külterületén. A járőrök megállapították, hogy a gépkocsit egy 21 éves bosnyák férfi vezette, a jármű utasterében pedig 9 – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi férfi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A sofőrt az egyenruhások elfogták, majd őt – a migránsokkal együtt – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították – írja a Police.hu.
Az illegális bevándorlókat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépkocsi vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!