Megszűnik a bozsoki Sibrik szálló?

Megyeszerte az a hír járja, hogy végleg bezárják a bozsoki kastélyszállót. Vajon helytálló-e ez az értesülés? Utánajártunk.

Elsőként a szálló recepcióján érdeklődtünk, de a szolgálatot teljesítő alkalmazott semmiféle érdemleges információval nem tudott szolgálni. Nagy meglepetésünkre az üzemeltető kilétéről sem volt fogalma a dolgozónak, el sem tudta képzelni, kihez fordulhatnánk kérdéseinkkel.

Elutasított kérelem

Értetlenkedésünkre a hölgy hozzátette: nem azért tagad meg tőlünk bármiféle felvilágosítást, mert valakik megtiltották neki, hanem azért, mert egyszerűen nem ismeri az idevágó viszonyokat. Tulajdonképpen még azzal sincsen igazán tisztában, mondta, hogy kinek az alkalmazásában áll.

A bozsoki kastélyszálló bejárata
Nyugat.hu

Arra a kérdésre, hogy ki lehet a kastélyszálló üzemeltetője, Darabos Béla bozsoki polgármester sem tudott válaszolni. Már csak azért sem, így az elöljáró, mert sem őt, sem az önkormányzatot nem tisztelte még meg egy kis bemutatkozó látogatással sem semmiféle hotelfelelős.

A szálló amúgy egészen biztosan nem szűnik meg, tette hozzá Darabos Béla, érkeznek a vendégek, ő maga úgy tudja, hogy erre a hétvégére például már minden helyet lefoglaltak. A polgármester - afféle érdekességként - elmondta még, hogy tavaly a bozsoki önkormányzat is megpróbálkozott a kastélyszálló megszerzésével.

Az ingatlant ugyanis 2012-ben mindenféle tekintetben állami fennhatóság alá rendelték - addig a megyei önkormányzat ingyenesen használta -, ezért a helyhatóság úgy gondolta, jók az esélyei. De csalódniuk kellett, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elutasította a kérelmüket. Nem tehettek egyebet, beletörődtek a döntésbe, de a polgármester ma már nem igazán biztos abban, hogy rosszul jártak.

Megvan az üzemeltető

Az épület ugyanis elég rozoga állapotban van, mondta, rengeteg pénzt emésztene fel egy tisztességes felújítás. Nem beszélve arról, hogy az elmúlt hetek viharai is jelentős károkat okoztak a kastélyszálló parkjában és tetőzetében.

A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Vas Megyei Területi Irodájában megtudtuk, hogy a bozsoki polgármester információja megfelel a valóságnak: a kastélyszállót tényleg nem zárják be, szóba se jött ilyesfajta lépés mostanában. A hotel üzemeltetőjének kilétére is egykettőre fény derült, nem más az, mint a Szociális és Gyermekvédelmi Főfelügyelőség Vas Megyei Kirendeltsége. Az ingatlan vagyonkezelője pedig természetesen maga a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

S ha már a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vasi irodájában jártunk, az iránt is érdeklődtünk, hogy miért nem kaphatta meg a bozsoki önkormányzat a kastélyszállót. Az ok egyszerű, azért, mert a hotel épületét a nemzetgazdaságilag kiemelt fontosságú ingatlanok közé sorolták, s ezeknek állami tulajdonban kell maradniuk.

A kastélyszállót tehát nem zárják be, de az azért meglehetősen érdekes, hogy az üzemeltető kilétéről se a saját alkalmazottja, se a helyi polgármester nem tudott semmi érdemlegeset. Úgy tűnik, (kicsit?) zűrzavaros még az intézményi háttér.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet