Régi egyenruhájában ment be dolgozni a szombathelyi mentőállomásra Sövegjártó Szabolcs, az írógéppel megírt kitűzőjén szerepelt a munkaköre is: mentőápoló. A régi ebben az esetben nem pár évvel ezelőttit jelent, hanem több, mint három évtizedet. 1980-tól dolgozott a mentőállomáson a most nyugdíjba vonuló, aki nagyon fontos szerepet töltött be a megye életében is, mentési irányítóként.
Így aztán megszámlálhatatlan, hányszor hajtott ki előtte szirénázó mentőautó az állomásról, de a mostani, egyszerre megszólaló négy szirénaszó más volt, hiszen valaminek a lezárását jelentette. Ahogy a szirénák elnémultak dr. Lórántfy Mária, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetője titokban megtörölte a szemét, megköszörülte a torkát, de az első mondatnál már elcsuklott a hangja.
Mert nem csak kollégát, hanem barátot is búcsúztattak a mentőállomáson, többek között két gyönyörű galambbal is. Sövegjártó Szabolcsnak pedig meg kellett ígérnie, hogy ha errefelé jár, akkor feltétlenül betér a bajtársaihoz. A búcsúztatón ott volt Prugberger József is, aki korábban még kisfiúként szökött be több alkalommal a mentőállomásra a játszótér helyett és később már a nagymamája is tudta, hol kell keresni a fiút, aki ámulva figyelte a mentők, többek között Sövegjártó Szabolcs munkáját. A kisfiú azóta felnőtt és most az Országos Mentőszolgálat formaruhájában fogott kezet azzal, akinek komoly szerepe volt abban, hogy hivatásául választotta a mentést.
