Azután, hogy hétfőn átutalt 240 ezer forintot Mészáros Lőrinc Fekete-Győr Andrásnak, mert a Momentum volt elnöke tavaly megnyert egy polgári pert az oligarcha ellen, most egy újabb ítélet lett jogerős, aminek ráadásul szombathelyi szála is van.
„Azért az megnyugtató, hogy Budai Gyula még tart attól, hogy kopogtat nála a végrehajtó rendőrökkel, így elutalta nekem, amire a bíróság kötelezte. Már csak a bocsánatkérése van hátra. Köszönöm Gyulánknak, hogy hozzájárult a kampányom költségvetéséhez” – írta a Facebookon Czeglédy Csaba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!