Budapesten biztonsági őrök péppé vertek egy német topmenedzsert

A férfi két fiával vacsorázni indult.

Újabb eset színezi a fővárosi bulinegyed alapból is elég mozgalmas életét.

A Blikk írása szerint az egyik 7- kerületi szórakozóhely biztonsági őrei agyba-főbe verték az 57 éves férfit, két gyermekét pedig gázspray-vel fújták le.

A megtámadott férfi az egyik legnagyobb német autógyár vezető menedzsere, aki két, Magyarországon élő fiához jött a fővárosba.

A család vacsorázni ment a belvárosba, ahol az este első fele nagyon jól sikerült, beültek az egyik, most divatos helyre, ahol ettek és beszélgettek.

Később távoztak, de mivel úgy érezték, hogy jó volt a hely, visszatértek, ám a bejáratnál túl nem jutottak.

Ugyanis a fiúk és a biztonságiak között nézeteltérés támad, olyannyira, hogy az utóbbiak gázsprayt használtak.

Az édesapjuk mobillal próbálta felvenni az esetet, mire őt is megtámadták, s nagyon súlyosan helybenhagyták. Legjobban a feje sérült meg, az arccsontja és a járomcsontja is eltört.

A megvert édesapa egy budapesti kórházba került, ám a saját felelősségére azonnal Németországba utazott, ahol az orvosok megállapították: sürgős műtétre van szüksége.

A rendőrség nyomoz az ügyben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű