Kifelé tartott a városból egy Suzuki Swift, amikor a Zanati úton, a Stop kocsma magasságában sárgára váltott a jármű előtt a jelzőlámpa. A sofőr fékezett, a Suzuki mögött érkező busz vezetője viszont valószínűleg nem számított erre és már hiába taposott bele a fékbe, nem tudott megállni. Az egyik hipermarket ingyenes bevásárlójárata ütközött a Suzukival és összetörte annak hátulját.
A Suzuki hátsó ülésén egy ember könnyebben sérült, a buszon viszont mindenki megúszta a karambolt.A helyszínelés ideje alatt rendőrök irányították a forgalmat és három sávon haladhattak a járművek a négysávos úton. A balesetért a buszvezető felel, mivel nem tartotta be a megfelelő követési távolságot, de a karambol egyben intő példa is arra, hogy a járművezetőknek nem csak előre kell figyelniük. A sárgára váltó jelzőlámpánál, vagy pirosra váltó vasúti jelzőlámpánál viszonylag gyakran történik ráfutásos baleset, amikor a lámpához érő sofőr erősen fékez, hogy még megálljon a lámpa előtt. Ez azonban veszélyes lehet.
A KRESZ szerint
(...)a kör alakú, valamint a nyilat vagy kerékpárt mutató folyamatos sárga fény a forgalom irányának megváltozását jelzi: az útkereszteződésnél - a kijelölt gyalogos átkelőhely, illetőleg a megállás helyét jelző útburkolati jel, ezek hiányában a fényjelző készülék előtt - meg kell állni; ha azonban biztonságosan megállni már nem lehet, az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni
(9.§ 4/c. Kiemelés tőlünk)Korábbi példa
Nyáron sikerült megörökítenünk az alábbi videóban látható motorost Szombathelyen, a Bartók Béla körút - Paragvári út kereszteződésében. A sárgára váltó lámpánál fékezett munkatársunk, de látta, hogy a mögötte, az út jobb oldalán érkező motoros valószínűleg nem tud (nem akar?) megállni, így a záróvonal felé kormányozta az autót, a motor pedig jobbról elhúzott a már álló autó mellett. Ha a sofőr simán megáll, akkor valószínűleg a hátsó ablakát szétfejelte volna a figyelmetlen motoros. Hiába igazolta volna minden az autó vezetőjének ártatlanságát az üggyel kapcsolatban, sok kellemetlenség zúdult volna a sofőr nyakába egy balesetet követően, ha nem néz a tükörbe.