Lakók tiltakoznak a szombathelyi gyermekotthon miatt, ami el sem készült

Üresen áll a két éve indult projekt területe.

Olvasónktól értesültünk, hogy a szombathelyi Középhegyi úton, már évek óta áll az építése az oda tervezett gyerekotthonnak. Megjegyezte, hogy a terület egy eldugott, gazos részen van, és egyes hírek szerint elektromos kerítést is terveznek az otthon köré. A környék lakói ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek. Panaszukkal megkeresték a kormányhivatalt, de semmi választ nem kaptak.

Az építkezés tájékoztató táblája
Nyugat.hu

Kimentünk, hogy mi is meggyőződjünk olvasónk állításáról. A helyszínt több perc után sem találtuk meg. Ezért a szomszédos magánbölcsőde dolgozójától kellett útbaigazítást kérnünk. A kiirtott erdősávon a gyomok mintegy 150 centiméter magasságig érnek, az építést jelző tábla egy részét is eltakarja a hatalmas gaz.

Némi keresgélés után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság oldalán találtunk információkat a tervezett építkezésről. Mint írják, a cél, hogy tehermentesítsék a kőszegi gyermekotthont, mivel az több feltételnek sem felel meg. A legfurcsább, hogy a helyszínen látottak alapján még neki sem álltak az építkezésnek. Két éve, május 1-jén kellett volna elkezdeni a munkát, és idén április 30-án át kellett volna adni az új intézményt. Ehhez képest a fák kivágásán és a tábla elhelyezésén kívül semmi sem történt.

Itt kellene megépíteni a gyermekotthont
Nyugat.hu

Kérdések tehát vannak, de válaszokat nem találtunk. Ezért a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltségének elküldtük kérdéseinket. Amint válaszolnak, jelentkezünk a fejleményekről.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet