Cicivásár és popsibemutató volt a didibárban

Mivel ilyen intézmény nincs Szombathelyen, kénytelenek voltunk Budapestig utazni, hogy belessünk a Hootersbe az ott dolgozó lányok szépségversenyére.

Már harmadszor rendezték meg a Hooters bár saját dolgozóinak szépségversenyét, amelynek a győztese elutazhat Las Vegasba, hogy ott összemérje magát azokkal a lányokkal, akiket azokból az országokból küldött helyi zsűri, amelyben jelen van az üzletlánc. Persze, azt azért illik tudni, hogy a Hooterst gyakran didibárnak is nevezik, hiszen itt munkakövetelmény a kitett cici.

Szépségverseny a didibárban
A képre kattintva galéria nyílik az első körről
DG

Az étterem, ahogy arra számítani lehetett, fullon volt nézelődőkkel, sok volt a celeb is. VV Cristofel mellett Varga Viktor és Gáspár Laci is kíváncsi volt a kitett mellekre. De a fél Éden Hotel csapat is megjelent. A 13 lánynak három kört kellett mennie, egyet munkaruhában, egyet szabadon választott jelmezben, majd a végén fürdőruhában.

Szépségverseny a didibárban
A képre kattintva galéria nyílik a második körről
DG

A győztes végül a 12-es számú Molnár Dalma lett, aki január óta diétával és edzéssel készült a nagy megmérettetésre.

A suli mellett sajnos nem tudtam annyit edzeni, mint szerettem volna. Viszont nagyon örülök, hogy megnyertem ezt a versenyt, nagyon szerettem volna, így egy kicsit el is érzékenyültem. Sok szépségversenyen indultam már, de ennek az eredménynek örülök a legjobban.

Szépségverseny a didibárban
A képre kattintva galéria nyílik a harmadik körről és az eredményhirdetésről
DG

Az uraknak jó hír lehet, hogy a lánynak nincs pasija, lehet nála próbálkozni, igaz, csak olyan férfival áll le, aki nyitott, és nem tiltja el a szépségversenyektől. Dalma most készül a Las Vegas-i versenyre, a léc igen magasan van, hiszen elődje, a tavalyi győztes megnyerte a világversenyt is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű