Civil ruhás nyomozók is szolgálatot teljesítenek a Szigeten

Holland rendőrök is támogatják a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkáját a Sziget fesztiválon – közölte a BRFK szóvivője a rendezvény nyitó napján, szerdán tartott budapesti sajtótájékoztatón.

A holland rendőrök önállóan nem intézkedhetnek, de segítik magyar társaikat, elsősorban a kommunikáció területén – mondta el Csécsi Soma.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Tájékoztatása szerint a rendezvény külső biztosítása során a BRFK rendőrei részt vesznek a közlekedés irányításában és segítséget nyújtanak a hozzájuk fordulóknak. A Sziget területén szolgálatot teljesítő civil nyomozók feladata pedig a bűncselekmények megelőzése és a bűncselekmények elkövetőinek az elfogása.

A Szigeten egyenruhában gyalogos, illetve elektromos rollerrel közlekedő járőrök is jelen lesznek, az ő munkájukat támogatják a holland rendőrök. A dunai vízirendészet pedig 24 órás szolgálatot lát el hajókkal a Hajógyári-sziget körül.

A BRFK egy úgynevezett Prevenciós Pontot is üzemeltet a fesztivál területén, ahol többek között azok is segítséget kérhetnek, akiknek eltűnnek az okmányai – mondta Csécsi Soma, hozzátéve, hogy a Prevenciós Ponton az Áldozatsegítő Központ és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai is jelen lesznek.

Amennyiben valaki bűncselekmény áldozatává válik, a III. kerületi rendőrkapitányságon tehet feljelentést, ahol idegen nyelven beszélő rendőrök is szolgálatot teljesítenek – hangsúlyozta a szóvivő.

Bedő Beatrix, a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztályának főnyomozója kiemelte, hogy mivel a fesztivál területén csak bankkártyával, illetve a FestiPay kártyával, vagyis az online térben lehet fizetni, fokozott figyelmet kell fordítania mindenkinek a kibertérben elkövetett bűncselekményekre, illetve a személyes adatok védelmére.

Ezért a Prevenciós Ponton kibertesztekkel is várják a fesztiválozókat, de lesznek szórakoztató programok, például pólófestés és jelvénykészítés is – tette hozzá rendőr hadnagy.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek