Májusban a lángok martalékává vált, augusztus végén azonban már ismét vendégeket fogadott a Szentgotthárd szívében található Cafe Corso Étterem. A Széll Kálmán tér 21/a szám alatti családi vállalkozás három hónap alatt épült újjá. Kicsit megújult, kicsit átalakult, de ami igazán fontos, abból semmit sem veszített: a hangulatából, a stílusából és abból a szeretetből, amellyel évek óta a vendégek felé fordulnak.
Aki járt már a Cafe Corsóban, annak valószínűleg nem kell magyarázni, mitől különleges Szentgotthárd belvárosának egyik meghatározó vendéglátóhelye. Egyszerre elegáns, otthonos és – ami talán a legfontosabb – személyes. Olyan, mintha egy érdekes művészi alkotás bújna meg a város szívében.
A tulajdonos, Nagyné Unger Brigitta szerint mindennek egyszerű oka van.
– Az egész helyet a saját kezünkkel csináltuk, mi csempéztünk, mi húztuk fel a falakat. Mert nekünk ez az egész az életünk.
Talán ezért is mondta egyszer az egyik vendégük:
„A Corso az egy fogalom. Egy olyan biztos pont, ahol egymást családtagként tekintik az emberek.”
És ha valaki ismeri a Cafe Corso történetét, érti, miért.
Egy férfi álma, amelyből családi történet lett
Brigitta és férje 1983-ban ismerkedtek meg. Két különböző habitusú, temperamentumú ember találkozott, akik mégis jól kiegészítették egymást.
– Nagyon korán összehozott bennünket a férjemmel az élet, de sajnos 50 évesen el is ragadta tőlünk. Ő volt itt a lelke mindennek. Nagyon jó kisugárzású ember volt. Ahová ment, ott biztos, hogy mindig köré csoportosultak az emberek, mint a méhecskék a virágok köré – meséli Brigitta.
A férje erős személyiség volt, mégis mindenki szerette. Pezsgett körülötte az élet, állandóan mosolygott, vidám volt, és ezt a hangulatot a vendégekre is át tudta ragasztani. Zenélt is, és tulajdonképpen ő volt az, aki a Cafe Corso lelkét adta. Közösséget tudott szervezni maga köré.
Brigitta inkább a háttérből dolgozott, a vállalkozás működésének „érdemi” részét vitte. Tökéletesen kiegészítették egymást.
– Engem mindig hagyott kibontakozni. A vendégeink sokszor megjegyezték, hogy nem is értik, hogyan férünk meg itt Magyarországon egymás mellett, hiszen én német vagyok, a férjem pedig olasz. Nem akarták elhinni, hogy mindketten magyarok vagyunk – mosolyog az emléken.
„Szeretetből csináljuk, és magunkénak is érezzük az egészet”
Talán éppen ez a kettősség adta azt a különleges energiát, amely mindig is körüllengte a vállalkozásukat.
– Pedig olyan sok gát, gáncsoskodás ért bennünket az életünkben, de erősek voltunk, akkor is véghez vittük, amit elterveztünk. Páratlan páros voltunk. Ez a hely azért is tudott mindig is ilyen jól működni, mert így állunk hozzá. Szeretetből csináljuk, és magunkénak is érezzük az egészet.
A vendéglátás elsősorban a férje nagy álma volt. Édesanyja szakácsként dolgozott, Brigitta családja pedig sváb gyökerekkel rendelkezett.
A két konyha és kétféle gasztronómiai kultúra így természetesen találkozott.
Brigitta közben olyan tudást is hozott magával, amely egy határ menti városban különösen fontos: anyanyelvi szinten beszél németül, és pontosan tudja, mit szeretnek az osztrák és német vendégek.
A Cafe Corso konyhája ma sem akar minden lenni egyszerre
– A vendéglátás is sokat változott az utóbbi időben, de mi igyekszünk nem túl komplikáltak lenni. Mi nem sütünk egyszerre pizzát és bélszínt, mert nem akarunk mindenféle konyha lenni.
A hangsúly inkább a friss, helyi alapanyagokon és az otthonos ízeken van.
– Nálunk a magyar és a sváb konyha keveredik, mi az otthoni ízvilágot szeretnénk nyújtani a vendégeinknek. A nokedlit mi szaggatjuk, a rakott krumplink olyan, amilyet otthon gyerekként szeretett az ember.
Közben természetesen a mai igényekre is figyelnek. Egyre több az ételérzékeny és allergiás vendég, ezért rájuk is gondoltak, és vegán fogások is helyet kaptak az étlapon.
– Szeretnénk, ha hozzánk nem azért jönnének a vendégek, mert éhesek, és csak gyorsan valamit akarnak enni.
A Cafe Corso ugyanakkor nemcsak az ételekről szól. Vannak minőségi kávéik, és olyan vendégek is, akik kifejezetten a forró csokoládé miatt térnek be.
És mindezt megfizethető áron szeretnék kínálni.
– Mi nem bizniszként tekintünk az egészre, hanem magunkénak érezzük, és tényleg szívből csináljuk. Nagyon hálás vagyok a családomnak, gyermekeimnek, testvéreimnek, szüleimnek, hogy mindig teljes szívvel támogattak. Mindig is egy erősen összetartó család voltunk.
Szentgotthárd pedig nem véletlenül lett az otthonuk és vállalkozásuk helyszíne.
– Számunkra mindig is egy különleges város volt – mondja Brigitta, aki hosszasan mesél arról, hogyan változott meg a város élete az elmúlt évtizedekben, és hogyan nyílt ki a világ a rendszerváltás után.
A határ közelsége mindig meghatározó volt. A nyitott határok után osztrákok tömegei érkeztek a városba, a vendéglátás pedig komoly lehetőségeket kínált.
Egy álomból lett családi vállalkozás
A saját vállalkozás előtt egy másik étterem működtetésében is részt vettek. Egy, mindössze néhány kávét értékesítő helyből rövid idő alatt sikeres üzletet építettek fel. Közben azonban a férje folyamatosan kereste azt a helyet, ahol megvalósíthatják a saját álmukat.
A Cafe Corso 2011-ben nyitott meg.
– A férjem már évekkel korábban kinézte magának ezt a helyet, mindig mondta, hogy érzem, hogy ez lesz az! És végül ebben is igaza lett. Minden számítása bejött.
Az első naptól megtelt az étterem. A korábbi vendégkör szinte teljes egészében követte őket, és a Cafe Corso rövid idő alatt Szentgotthárd egyik kedvelt találkozóhelyévé vált.
A gyerekek is itt, ebben nőttek fel. Brigitta férje ugyanis olyan elánnal és lelkesedéssel beszélt otthon arról, mi történt az étteremben, hogy a vendéglátás a család természetes része lett.
– Ők már kiskoruktól jelen voltak a vendéglátásban, beleszülettek az egészbe. A fiam nagyon hasonlít az édesapjára, a lányom pedig olyan, mint én.
És sokáig valóban úgy tűnt, minden a lehető legjobban alakul. Nagyon klasszul mentek a dolgok. 2016-ban azonban Brigitta férjénél rákot diagnosztizáltak. Egy életvidám embernél. Sajnos ez a harc nem sikerült.
A veszteség nemcsak a családot, hanem a vendégeket is megrázta, de folytatniuk kellett a munkát.
– Akkor hirtelen azt gondoltam, hogy kicsúszott alólunk a talaj. Bár a vendégeinket is megrázta az eset, az emberekben is volt egy kis törés, de én nem állhattam meg sírni. Egyikünk sem ilyen ember volt.
A Cafe Corsónak tovább kellett működnie. Már csak azért is, mert Brigitta számára egyértelmű volt: folytatni kell azt, amit a férje megálmodott.
A következő nagy próbatétel néhány év múlva érkezett. Jött a koronavírus-járvány, és vele együtt a vendéglátást sújtó korlátozások. Brigittáék azonban nyitva maradtak, és átálltak kiszállításra, hogy az embereknek legyen munkája.
A vendégek mellett ugyanis a munkatársakért is felelősséget éreztek.
– Nemcsak a vendégekkel igyekszünk emberségesek lenni, hanem a kollégáinkkal is. Az egyik szakácsunk már tíz éve nálunk dolgozik. Szerintem ez nagy szó manapság.
Amikor pedig feloldották a korlátozásokat, ismét megtelt az étterem.
A nehézségek azonban itt sem értek véget. Egy reggel arra érkeztek, hogy valaki savval leöntötte a teraszukat. A kár jelentős volt, a teraszt újra kellett építeni. De Brigitta ekkor már tudta, mit kell tenni.
– Mindkét esetnél az volt az első gondolatom, hogyan lehet ebből kijönni?
És ugyanez volt a gondolat a májusi tűzesetnél is. Egy ilyen esemény egy családi vállalkozás számára nemcsak anyagi veszteség. Az étterem falai között ott voltak az elmúlt évek emlékei, a közösen megélt sikerek, a vendégek történetei és mindaz a munka, amit egy család hosszú idő alatt beletett. Brigittáék azonban ismét talpra álltak.
Három hónap alatt újjáépítették a Cafe Corsót, és augusztus végén újra kinyitották az ajtókat a vendégek előtt.
A hely megújult. Kicsit átalakult, új részleteket kapott, de közben megmaradt annak, ami mindig is volt: elegáns, különleges és mindenekelőtt szerethető. A legfontosabb dolgok pedig változatlanok maradtak: ugyanaz a család, ugyanaz az elhivatottság és ugyanaz a vendégszeretet várja az érkezőket.
– Egyszerűen tovább kellett csinálnunk azt, amit ő megálmodott. Valószínűleg ezt ő is így akarta volna.
És a vendégek visszatértek. Szinte azonnal.
„Mindenért kárpótolt, ami utána jött”
A tűz után valami egészen különleges dolog történt. Megmutatkozott, hogy a Cafe Corso nemcsak egy étterem a vendégei számára.
– Mindenért kárpótolt, ami utána jött. Volt olyan közösség, amely misét mondatott el értünk, rengeteget imádkoztak, mások azt kérdezték, hogy gyűjtsenek-e adományokat.
A vendégek pedig nem kerestek feltétlenül másik helyet. Megvárták, hogy a Cafe Corso újra kinyisson.
– Nagyon lojálisak a vendégeink, inkább nem mentek el máshova addig, amíg mi felújítottunk. Amikor újra kinyitottunk, sírtak a vendégek az örömtől.
Brigitta egy különleges történetet is őriz erről a napról.
– Egy százéves néni azt mondta, meg akarja érni, hogy újra itt kávézhasson, és szinte szaladt fel a lépcsőn, amikor megérkezett hozzánk. Engem teljesen eufórikus érzések öntöttek el.
Megújult környezet, ugyanaz a szív.
Szentgotthárd belvárosában, a Széll Kálmán tér 21/a szám alatt ismét várják a vendégeket – azokat is, akik évek óta visszatérnek, és azokat is, akik most fedezik fel először ezt a különleges helyet.
Mert vannak éttermek, ahová enni jár az ember.
És vannak helyek, ahová hazajár.
