Az internet népe elég rendesen elvitatkozgat azon, hogy valójában hány kislány van az alábbi képen. A fotót egyébként Tiziana Vergari lőtte és tagelete be az Instagram egyik optikai csalódásos kihívásához.
A megoldások tárháza pedig kifogyhatatlan, de mi lehet az igazság? A kevésbé figyelmesek végigszámolják a sort és rávágják, hogy tizenhárman vannak, mások három kislányra tippelnek, megint mások szerint két ikerpárról van szó. Néhány ember a logikára és a karkötőkre hivatkozva 6 különböző lányt vélt felfedezni, és akkor most a kedves olvasók is szavazhatnak:
A megoldás pedig odaát van...
És akkor a fotós igazságot tesz:
Vergari közben megerősítette, hogy a fényképen – dobpergés – két nővér nézet tükörbe, vagyis összesen ketten vannak, a többi csak optikai csalódás, tükröződések egész sora. Nézze meg a képet még egyszer:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!