Már biztos, hogy a következő kilenc évben is kizárólag Fidesz-támogatta jelöltek ülnek majd a magyar médiapiac felügyeletét ellátó Médiatanácsban. Halász János, a jelölő testület fideszes elnökének tegnap esti közleménye szerint Hankiss Ágnest, Budai Lászlót, Meszleny Lászlót és Szadai Károlyt jelölte a Médiatanácsba az Országgyűlés eseti bizottsága hétfőn.
Az eddigi négy tag megbízatása októberben lejárt. Ezt megelőzően az ellenzék még szeptemberben megpróbált jelölteket állítani a Médiatanácsba, de akkor a Fidesz a Médiatanács tagjait jelölőbizottság megakadályozta a jelölést. A Médiatanács tagjait egy parlamenti eseti bizottság jelöli. Ha a testület az első körben nem jut egyhangú döntésre, a második körben kétharmados többség kell a jelöléshez. Ezt követően a parlament szavaz a Médiatanács tagjairól. Halász János közleményéből kiderül: nem lesz ellenzéki tagja a jövőben sem a Médiatanácsnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!