Csak a pénzt költik és feleslegesek a megyei önkormányzatok - Olvasóink véleménye egyértelmű

Magyar Péter nemrég küldte el a selyemzsinórt a megyei önkormányzatoknak.

"A megyei önkormányzatokat a Fidesz teljesen kiüresítette. Ma már csak a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak. Jelen formájában a rendszer teljesen feleslegessé és okafogyottá vált" - írta két héttel ezelőtti Facebook-posztjában Magyar Péter miniszterelnök.

A megyei önkormányzatokat a Fidesz 2010 után teljesen kiüresítette, míg korábban a megyék kulturális és szociális intézményeket, iskolákat, kórházakat, rendelőintézeteket üzemeltettek, ma már csak az európai uniós TOP Plusz programok helyi koordinálása maradt náluk.

Az erős többség szerint csak a pénzt költik a megyei önkormányzatok

A Tisza Párt már a kampányban is nyilvánvalóvá tette, hogy feleslegesnek tartják a megyei önkormányzatokat, így nem jött váratlanul Magyar Péter bejelentése.

Kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére, ezért szavazást indítottunk, ami azóta le is járt, és itt az eredménye:

Meglepően sok, összesen 1184 szavazat érkezett. Ebből 1004-et kapott az első opció, vagyis az, hogy a megyei önkormányzatok feleslegesek és csak a pénzt költik. Ez 85 százaléknak felelt meg.

105 szavazatot, 9 százalékot ért el az a válasz, miszerint a megyei önkormányzatok nagyon fontos munkát végeznek, és ezért nem kell megszüntetni azokat.

75-en, azaz 6 százalék választotta azt a választ, hogy mindegy, ez már nem oszt és nem szoroz.

Évente 40 milliárd forintba kerülnek

Országos szinten a megyei közgyűlésekben 381 megyei képviselő dolgozik olyan szervezetben, aminek a feladatait egy időnként összehívott fejlesztési tanács is el tudná látni. Június végén írtunk róla 19 megyei közgyűlésből 19 fideszes többségű, de mi is a feladatuk? June 26. 06:59 , hogy a megyei közgyűlések már több mint húsz éve a Fidesz hátországának számítanak.

Nem véletlen, hogy a Tisza-kormány meg akarja szüntetni ezeket az összefonódásokat, ráadásul a megyei közgyűlési rendszer leépítése racionális döntés is lehet. A Vas megyei közgyűlés 1,8 milliárd forintból gazdálkodik, pedig a kisebbek közé tartozik. A 19 megyei közgyűlésre nagyjából 40 milliárd forintot költ közpénzből az állam.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet