Csak fideszes városnak adományoz játszóteret a Szerencsejáték Zrt.

Az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. csak olyan településnek adományoz játszóteret, ahol fideszes a polgármester.

A cég néhány éve indított el egy programot, amelyben fogyatékkal élő és egészséges gyerekek számára egyaránt alkalmas játszótereket építenek. A programot a Nagykarácsony nevű sorsjegyeikből finanszírozzák - idén is lehet kapni ilyen sorsjegyet.

Az eddigi tapasztalatok szerint a sorsjegy megvásárlásával fideszes önkormányzatokat lehet segíteni abban, hogy új játszótérhez jussanak. A Szerencsejáték Zrt. ugyanis ebben a programban még soha nem segített nem fideszes önkormányzatnak.

( Telex)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek