A világsajtóban olyan találgatások láttak napvilágot, amelyek szerint meghalt Kim Dzsongun észak-koreai vezető, vagy legalábbis kómában van. A pletykák alapját japán és kínai sajtóértesülések jelentik. Fontos megjegyezni, hogy sem Phenjan, sem az észak-koreai állami hírszolgálat nem közölt információt Kim haláláról, illetve sem a dél-koreai, sem az amerikai hírszerzés nem tud az állapotáról biztosat – vagy legalábbis nem hoztak nyilvánosságra információkat.
Annyi biztos, hogy a Kim Dzsongun egészségi állapotát illető találgatások azután kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Irszen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott az Észak-Koreában a legnagyobb ünnep. Ugyanakkor alkalmanként előfordul, hogy észak-koreai állami vezetők hetekre vagy akár hónapokra eltűnnek a nyilvánosság elől, volt már erre példa Kim Dzsongun esetében is.
Az észak-koreai vezető 2014-ben több mint egy hónapra eltűnt, és az észak-koreai állami televízióban később bicegve jelent meg. Kim erős dohányos, túlsúlyos, és családjában gyakoriak a szív- és érrendszeri megbetegedések. Apja, Kim Dzsongil 2008-ban szélütést kapott, és kínai, illetve francia orvosok is részt vettek kezelésében. Kim Dzsongil 2011-ben szívinfarktusban vesztette életét.
(MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!