30 ezer lesz - állapította meg a mosógépszerelő a távolból, és kérte, utaljam előre a pénzt

A távgyógyító után megjelent a távszerelő is. Kikértük a rendőrség tanácsait.

Utalja át most a 30 ezret, jövő hét elején ki tudunk menni - mondta a mosógépszerelő a telefonban, nem kis meglepetést okozva. A bizniszből aztán nem lett semmi, de kezdjük az elején.

Elromlott a mosógépem, ami ráadásul még régi, analóg cucc, egy forgótárcsával lehet vezérelni. Na, nem teljesen mondta fel a szolgálatot, hiszen lehet vele mosni, végigcsinálja a programot, csak éppen nem centrifugáz a végén. Így kézzel kell kicsavarni a mosott ruhát, aminek a száradásához aztán a szokásosnál hosszabb idő kell. Szóval kellemetlen, de nem világrengető a probléma.

De azért kerestem szerelőt, a régi, ismert szaki nyugdíjba ment, nem vállal már munkát, maradt az internet. Ahol gyorsan beleütköztem egy szakemberkereső oldalba.

Itt azt ígérték, hogy ha kitöltöm a kérdőívet, akkor a velük kapcsolatban lévő szakemberektől kapok majd ajánlatot. Ezt meg is tettem, alig két perc volt, aztán vártam.

Először fizessek, aztán egyeztetünk időpontot

Másnap, pénteken délután csörgött a telefonom, egy férfi volt a másik végén, aki annyit mondott, ő mosógépszerelő, majd kérte, mondjam el a hibát (amit egyébként már leírtam, de ez mellékszál).

Némi hümmögés után közölte, vezérlőpanelt kell cserélni, 30 ezerért vállalja, és ebben minden benne van. Jó, mikor tud eljönni? - kérdeztem. Jövő hét elején, de lediktálja a számlaszámukat, mert csak akkor tudunk időpontot egyeztetni, ha átutalom a pénzt.

Meglepődtem, hiszen nem is látta a mosógépemet, én sem láttam őt, de máris fizessek? El is mondtam neki az aggályaimat, erre lerázott, hogy döntsem el, de neki most dolgoznia kell.

A biznisz így nem jött létre, a neten sem találtam nyomát a vállalkozásnak, a telefonszám titkosítva van.

Szóval, biztos vagyok benne, hogy búcsút mondhattam volna annak a 30 ezernek, és sajnos, az is valószínű, hogy vannak, akik bedőlnek ennek a módszernek.

Egyre több a csalás

A statisztika már tavaly azt mutatta, hogy egyre több a csalás és az átverés. A Szombathelyi Rendőrkapitányság közbiztonságról szóló beszámolójában Egyre több a balhé és lopás? Tényleg romlik Szombathely közbiztonsága? 2023. May 22. 15:15 azt írták, hogy nőtt a vagyon elleni bűncselekmények és ezen belül főként a csalások száma. A csalók többsége mára az internetre költözött, de a telefonos csalások száma is magas.

Nemrég például 47 embert vert át Online csalás: 47 embert vert át a csaló 2024. June 18. 08:33 egyedül egy csaló, májusban egy kétfős társaság ellen Ketten összesen hatvannyolc sértettet vertek át 2024. May 06. 13:43 emeltek vádat. Egy áprilisban lezárt ügynek 76 áldozata volt 76 embert húztak be a csőbe az online csalók 2024. April 22. 07:16 , nem sokkal korábban 16 embert károsított meg 16 embert károsított meg a fiatalkorú 2024. April 15. 07:27 egy kiskorú. A sort még hosszan lehetne folytatni.

A rendőrség tanácsai

Ezért arra kértük a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályát, hogy adjanak tanácsokat annak érdekében, hogy ne essünk csalás áldozatává. Ezt írták:

Tisztában kell lenni azzal, hogy az online vásárlásnak – az előnyei mellett – komoly veszélyei is vannak.

Az internetes apróhirdetések esetében több szempontból is óvatosnak kell lenni, mivel nem csak a vevőt érheti kellemetlen meglepetés, hanem az eladót is.

  • Ilyenkor sem az eladóról, sem a termékről nem áll rendelkezésre pontos információ, ezért fokozott elővigyázatossággal kell eljárni!
  • Gyanút kell, hogy keltsen a rendkívül kedvezőnek tűnő ár-érték arány.
  • Az utánvétes fizetési mód itt is alapvető fontosságú.
  • Kisebb méretű cikk vásárlásakor azonban még ez sem jelent garanciát, hiszen a csomag tartalma csak a fizetést követően válik ismertté.
  • Azt javasoljuk, hogy magánszemélytől történő rendelés esetén, az áru átvétele – lehetőség szerint – személyesen történjen.
  • A vételárat csak a termék szemrevételezése után fizessük ki!
  • Nagyobb terjedelmű termék (pl. mobilgarázs) megrendelése esetén az utánvétes fizetés már valóban biztonságot nyújthat.
  • Képkereső alkalmazás segítségével le lehet ellenőrizni, hogy az interneten közzétett képet a hirdető készítette-e.
  • Ha csak „kölcsönözte” a képet, vélelmezhető, hogy az eladó célja a vásárló megtévesztése.
  • A konkrét hirdetést, elérhetőségeket, számlaszámot célszerű elmenteni arra az esetre, ha az elővigyázatosság ellenére mégis áldozattá válnánk.
  • Az eladók szempontjából jelenleg az adathalászat jelenti a legnagyobb veszélyt.
  • Ennek jellemző elkövetési módja, hogy a vevő egy népszerű csomagküldő szolgálat igénybevételével kívánja átvenni a megrendelt csomagot.
  • Üzenetben küld egy linket, amelyen keresztül a fizetés és a csomagfeladás is elintézhető.
  • A link megnyitásával a vevő adatait, illetve egy „FIZETÉS ELFOGADÁSA” vagy „PÉNZESZKÖZ ÁTVÉTELE” feliratú gombot lehet látni.
  • Erre kattintva a pénzintézetek listájából ki lehet választani a saját bankot, majd pedig az oldal – a valós internetbankra megtévesztésig hasonlító – felületre navigál.
  • Ez a hamis honlap kéri a felhasználónév, a jelszó és akár az sms-ben kapott kód megadását is.
  • Ezeken a lépéseken keresztül a csalók megszerzik azokat az adatokat, amelyekkel azután jogosulatlan tranzakciókat tudnak kezdeményezni.
  • Fontos tudni, ha hirdetőként ilyen linket kapunk, arra semmi esetre se kattintsunk rá!
  • A webáruházakban történő vásárlás esetében is körültekintően kell eljárni.

  • Alapvető fontosságú, hogy a megrendelés leadása előtt nézzük meg a webáruház értékelését, a vásárlói véleményeket.
  • Mindenképpen utánvétes fizetési módot válasszunk, még akkor is, ha ennek plusz költsége van.
  • Az áru átvételekor figyeljük meg, hogy sértetlen-e a csomagolás.
  • Jó tudni, hogy az uniós szabályok értelmében az interneten megrendelt (illetve a más módon nem üzletben vásárolt (például telefonon vagy postai úton rendelt, illetve házaló ügynöktől vett)) termékek és szolgáltatások esetében a vásárlónak joga van 14 napon belül indoklás nélkül elállni a vásárlástól.
  • Az elállás oka bármi lehet, akár az is, hogy a vásárló egyszerűen meggondolta magát.
  • Ez a 14 napos elállási idő a magánszemélytől vásárolt termékekre természetesen nem alkalmazandó.
  • A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. Ezek megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

    Hiszünk abban, hogy az áldozattá válás kellő körültekintéssel megelőzhető. Azonban, ha mégis megtörténik a baj, van segítség. Ez esetben az áldozatsegítő szolgáltatásokat tudjuk ajánlani. Ez jogi tanácsadást, pszichológusi segítséget, bizonyos – indokolt esetekben – azonnali pénzügyi segélyt jelenthet. Az áldozatsegítő szolgáltatások a Szombathelyi Áldozatsegítő Központon keresztül érhetők el.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sokkoló