Karddal mentek egymásnak a lengyelországi Wolinban

A Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesületből idén tizennyolcan indultak útnak Szombathelyről a lengyelországi Wolinba, hogy összecsapjanak más 9-11. századot képviselő hagyományőrzőkkel Európa legbrutálisabb csatájában.

A rendezvény Európa, illetve a világ legnagyobb viking és szláv koraközépkori fesztiválja, ahol nemcsak harc folyik, hanem a kor kultúráját, viseletét építészetét is bemutatják. Mindemellett mindenki vásározhat helypénz nélkül, de szigorúan csak minőségi, a korban használt tárgyakat lehet eladásra kínálni. Alkudni persze szinte kötelező…

Csata Wolinban
Facebook

A történelmi fesztivál fő attrakciója minden évben az ütközet, amin körülbelül 500-500 harcos "aprítja" egymást karddal, baltával, lándzsával. Bár a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy haláleset és maradandó sérülés ne történjen, az elszenvedett szemsérülések, csonttörések, zúzódások már a fesztivál velejárói, méghozzá nem kis mennyiségben. De ez nem igazán tántorítja el az igazi harcosokat, ugyanis évről évre rengetegen jelentkeznek a legális csetepatéra. Ennek ellenére sokan mégsem vehetnek részt a csatán, mert komoly elvárások vannak a felszerelés igényes és valóban korhű kialakításában, illetve nemzetközi porondon való elismertségre is szükség van a meghíváshoz.

Csata Wolinban
Facebook

– A csatát sajátos szabályrendszerben vívják, ami lehetővé teszi az életszerű, de nagyon súlyos következményekkel nem járó harcot, ám a különböző fegyvernemek bevetése és a nem mindig azonos létszámok miatt az erőviszonyok nem teljesen egyenlőnek. A csatát bírók, azaz

igazlátók

felügyelik, de a gyengébb vagy lecsúszó vágásokat a csata hevében sokan nem veszik figyelembe. A legcélszerűbb olyan erősségű vágást mérni az ellenfélre, hogy ne legyen kérdéses a találat – kezdte el mesélni Tompa Balázs csapatvezető.

Ízelítő a wolini csetepatéból

– Péntek délután kezdődött az első csatasorozat. Mi vagyunk minden évben a támadók lengyel, cseh, német és orosz egységgel. A másik oldalon egységes lengyel hadtest foglal helyet, esetenkénti német segédhaddal. A csata célja a teljes győzelem, magyar egységnek a szárnyakon kell megrendítő csapást mérni az ellenfél szárnyára, vagy feltartóztatni az ellenfél rohamát. Egy nap három 10-20 perces ütközet követi egymást. Szombaton egyébként bőven volt okunk az ünneplésre, mert 3:0-ra legyűrtük az ellenfelet, amire 2005 óta nem volt példa. A sikerben nagy szerepe volt a csapatunk által kidolgozott új harcrendszernek és taktikának, amit idén először alkalmaztuk – folytatta.

Csata Wolinban
A győzelem után a csapat így ünnepelt
Facebook

– A csata kezdetéig nő a feszültség. Az izgalom, a félelem és a harci vágy kavarog ilyenkor a fejekben. Tisztek parancsokat üvöltenek, legénység szájából szitkok és csatadalok kergetik egymást a levegőben. Az egésznek olyan a hangulata, mint ezer évvel ezelőtt. Az ütközetben gyakran elszabadulnak az indulatok, de az igazlátók és a harcosok önkontrollja biztosítja, hogy ne váljék az egész véres verekedéssé. Mindemellett egy-egy komolyabb találat elszenvedője megérezhet valamit abból, milyen is lehetett csatában sebet kapni. Aki olyan találatot kapott, ami elviekben harcképtelené tette volna, annak azonnal a földre kell feküdnie, így a többieknek a „halottakon” kell átgázolni – tette hozzá.

Csata Wolinban
Idén ők képviselték a szombathelyieket Wolinban
Facebook

A szombathelyi csapat egyik tagja idén baltától gerincnyúlványtörést szerzett a harc során. A többiek ebben az évben megúszták a súlyosabb sérüléseket. Volt már példa egyébként arra is, hogy valaki otthagyta a fogát, vagy eltörte az ujját. De ez már-már megszokott számukra ilyenkor. Az egyesület jövőre is hivatalos a wolini csetepatéra, de reméljük, hogy akkor még kevesebb sérüléssel térnek majd vissza. Legközelebb a szombathelyi Savaria Karneválon találkozhatnak velük az érdeklődők, ahol több magyar és lengyel csapattal Szent István és Vitéz Boleszláv lengyel király konfliktusát mutatják be a szombathelyi közönségnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra