Csehország Ukrajna egyik legnagyobb fegyverszállítója

Erről az ország védelmi miniszterének helyettese számolt be.

Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik - jelentette ki Tomás Kopecky, a cseh védelmi miniszter helyettese. Az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába sok milliárd korona értékben küldött Csehország fegyvereket és hadianyagot - mutatott rá, de pontos adatot nem kívánt mondani.

A cseh kormány már az első hetekben több mint hárommilliárd korona értékben hagyott jóvá katonai segítséget, és a lakossági gyűjtésből további több mint egymilliárd korona jött össze. Más forrásokból ennek a többszörösét küldte eddig Csehország Ukrajnába - fejtette ki a miniszterhelyettes szintén konkrétumok nélkül.

A miniszterhelyettes szerint az Ukrajnának szánt hadianyag- és fegyverszállításokat a csehek már tavaly év végén elkezdték szervezni, amikor világossá vált, hogy Oroszország katonai egységeket csoportosít át az ukrán határ közelébe.

A háború kitörésekor már kész volt annak a hadianyagnak a jegyzéke, amely a cseh cégek rendelkezésére állt, és már csak a kulcsfontosságú finanszírozást kellett megoldani. Tomás Kopecky ekkor állítása szerint közvetlen kapcsolatba lépett a prágai ukrán nagykövettel is, és a diplomácia képviselet ezt követően speciális alapot hozott létre, amelyben rövid idő alatt 1,2 milliárd korona gyűlt össze a cseh lakosság és a cégek adományaiból.

Az Ukrajnának eddig küldött hadianyag és fegyverszállítások pontos értékét a minisztérium nem kívánja nyilvánosságra hozni. Nagyon méltányos összegről van szó. Abszolút számokban az Ukrajnának küldött hadianyag-szállításokban a négy-öt legnagyobb szállító között vagyunk - szögezte le a cseh védelmi miniszter helyettese.

Nagyra értékelte, hogy a fegyverszállítások terén Csehország nagyon jól együttműködik Lengyelországgal, Szlovákiával és a balti államokkal. Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott hadianyag- és fegyverszállításokat folytatni kell.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek