Csepregi képviselők a bíróság előtt

A Szombathelyi Törvényszék kedden másodfokon tárgyalta két csepregi önkormányzati képviselő ügyét. A per tárgya: becsületsértés.

Rabi Imre (független) és Vlasich Krisztián (Fidesz) között több mint egy éve egy önkormányzati ülésen támadt az a nézeteltérés, amely rendőrségi feljelentéssel, aztán bírósági eljárásokkal folytatódott.

Vita a testületi ülésen

Az ominózus testületi ülésen a civil egyesületek - köztük a Csepregi Sportegyesület - beszámolóiról is tárgyaltak a képviselők. Miután kellően megvitatták a klub gazdálkodásáról szóló összegzést, úgy döntöttek, hogy el is fogadják azt, mégpedig 5:2 arányban.

Rabi Imre ekkor szót kért, s bejelentette, hogy az ügyészséghez fordul, mert gyanúja szerint a beszámoló súlyos törvénysértéseket tartalmaz. Információink szerint erre a bejelentésre válaszul Vlasich Krisztián annyit jegyzett meg, hogy nyugodtan az ügyészséghez lehet fordulni.

Ezen a ponton egy másik képviselő is bekapcsolódott a kibontakozni látszó vitába, imigyen: Ne fenyegetőzz, haver! Vlasich Krisztiánnak se kellett több, mert ő meg így vágott vissza: Nem én ajánlgatom fel a tiszteletdíjamat, hogy aztán kivegyem belőle… Azt, hogy a mondat hogyan, milyen szóval folytatódott, vagy fejeződött be, a kialakuló hangzavar miatt nem lehetett kristálytisztán érteni.

Felmentés és fellebbezés

Rabi Imre mindenesetre biztos volt benne, hogy a megjegyzés neki szólt, s hogy a mondat csakis ekképpen, ezekkel a szavakkal végződhetett:

a hasznomat.

Éppen ezért azonmód közölte Vlasich Krisztiánnal, hogy becsületsértés miatt feljelenti a rendőrségen. Így is tett, s az ügy októberben már a Kőszegi Városi Bíróságon folytatódott. Ítéletet azonban akkor nem hozott a bíróság, a tárgyalást januárra napolták el.

Az év elején aztán megszületett az ítélet. A bíróság úgy döntött, hogy Vlasich Krisztián nem követett el bűncselekményt, ezért felmentette a vád alól. Rabi Imre fellebbezett, s az ügy a Szombathelyi Törvényszéken folytatódott.

A március 12-ei tárgyalás nem tartott sokáig, mert Rabi Imre jogi képviselője, Bárándy György elfogultságot jelentett be mindkét bíróság ellen. Hogy hol folytatják a felek, egyelőre nem lehet tudni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet