Csepregen nem zár be az óvoda

Így döntött a polgármester.

A döntést az alábbiakkal indokolta:

„A mai napon Magyarország Kormánya – tekintettel a 2020. március 11. napján elrendelt veszélyhelyzetre – a 45/2020 (III. 14.) számú Kormányrendeletében felhatalmazta a bölcsődei ellátást végző intézmény, valamint az óvoda elhelyezkedése szerinti települési önkormányzat polgármesterét, hogy a bölcsődei az óvodai ellátást végző intézmények esetében rendkívüli szünetet rendelhet el. A Kormányrendelet a kihirdetésével, azaz a mai napon azonnal hatályba lépett.

A fenti felhatalmazásra tekintettel haladéktalanul egyeztettem a Csepregi Óvoda és Bölcsőde Közös Igazgatású Köznevelési Intézményt fenntartó Közép-Répcementi Intézményfenntartó Társulás valamennyi tagönkormányzatának polgármesterével, valamint az intézmény vezetőjével.

Közös egyetértésben úgy gondoljuk, hogy az esetleges intézmény bezárás a gyermekek napközbeni elhelyezésével kapcsolatban, a legtöbb családnál jelentős, megoldhatatlan problémát jelentene, melyre tekintettel úgy döntöttem a Csepregi Óvoda és Bölcsőde Közös Igazgatású Köznevelési Intézményben – eltérő rendelkezésig – rendkívüli szünet bevezetésére nem kerül sor.

Tisztelettel megkérem azonban a szülőket, hogy amennyiben a gyermek otthoni elhelyezése és ellátása – lehetőleg a leginkább veszélyeztettet nagyszülők nélkül is - megoldható, úgy saját és a közösség érdekében a gyermekeket ne vigyék az intézménybe és egyéb más közösségbe se. Amennyiben így döntenek, arról kérem értesítsék az intézményvezetőt!”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek