Ilyet is ritkán hallani: cserbenhagyásos kerékpáros baleset történt Körmenden

A körmendi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Közlekedési baleset történt 2023. szeptember 8-án, 19 óra 30 perc körül Körmenden, a Negyvennyolcas utca 10/a. szám előtt – írja a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy ismeretlen kerékpáros a bicikliúton közlekedett Csákánydoroszló irányából a városközpont felé, amikor összeütközött egy szemből érkező, a kerékpárját toló magyarnádaljai lakossal.

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset után az ismeretlen kerékpáros felsegítette a gyalogost, majd miután meggyőződött róla, hogy nem sérült meg, elhagyta a helyszínt. A férfi azonban fájlalta a lábát, ezért elment orvoshoz és kiderült, hogy mégis nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az eset körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében most a Körmendi Rendőrkapitányság kéri annak a kerékpárosnak a jelentkezését, aki a fent leírt baleset részese volt.

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jelentkezni személyesen a Körmendi Rendőrkapitányságon, vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető, 06/94/414-040-es számon, illetve a Telefontanú ingyenes, 06/80/555-111-es zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó számon lehet!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek