"Miért kellene ezt szótlanul néznem?" A szombathelyi srác, aki a Momentum nemzetközi csoportját vezeti

Az elmúlt hetek kétségtelenül egyik legtöbbet beszélt témája az elsöprően sikeres olimpiás népszavazásos kampányával ismertté vált Momentum Mozgalom. A látszólag a semmiből hirtelen előtörő új politikai csoportosulás egyik alapítójával, a szombathelyi Csillag Tamással beszéltünk.
Csillag Tamás
Nyugat.hu

Csillag Tamás a szombathelyi Bolyai gimnáziumban érettségizett, majd Abu Dhabiban, New Yorkban és Londonban, a New York University hallgatójaként tanulta a szakmáját. (Jó hét éve a Nyugat.hu beszélgetett is vele.) Szombathelyi diák lesz az ENSZ főtitkár? 2010. February 03. 08:38 Most politikai tanácsadóként dolgozik Angliában. Egy londoni önkormányzat független képviselőknek készít gazdasági és politikai elemzéseket, fogalmaz meg sajtóközleményeket, beszédeket.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Gyakran jár haza Szombathelyre, látogatni szüleit, barátait, a rokonságot. Mint mondta, szívesen dolgozott volna ő Magyarországon is, de kiterjedt politikai kapcsolati háló nélkül esélytelennek látta a közigazgatásban nem adminisztratív feladatokat végző munkát találni.

A Momentumon belül a nemzetközi kapcsolatokért felel, illetve a kezdetekkor belefolyt a stratégiai tervezésbe is. Személyes ambícióiról úgy fogalmaz: nagyon szeretne egyszer Magyarországért dolgozni, akár egy választott pozícióban, mint országgyűlési vagy EP-képviselő, vagy a háttérből, mint politikai-gazdasági szakértő.

Mióta tagja a Momentumnak? Hogyan kapcsolódott be egy Magyarországon működő szervezet munkájába?

Már akkor hallottam róla, amikor az csak ötlet szintjén létezett. Bár a New York University-n végeztem az egyetemi alapképzésem és kicsit eltávolodtam a magyar közélettől, egy régi barátom, akit még anno a Diablo2-ben ( számítógépes játék - a szerk.) ismertem meg, bemutatott több alapító tagnak is. Ám az első nyári találkozóra sajnos nem jutottam el, mert pont akkor költöztem Angliába. Szóval csak 2016 tavaszán csatlakoztam az akkor már lendületesen formálódó kis közösséghez.
Egyébként ezzel nem vagyok egyedül. Sok külföldön élő, illetve ott tanult tagunk van.

Kikből áll a csapat? Van egy vezérfonál, ami mentén meghatározható a momentumos tagság?

Nehéz lenne leírnom az "átlag momentumost", mert nagyon sokfélék vagyunk. A Momentum az X, Y Miért boldogtalanok a mai fiatalok? A megfejtés az orrunk előtt hevert! 2016. January 14. 21:32 és a Z generáció tagjaiból alakult, tehát a jelenleg is aktívan politizáló elitnél jóval fiatalabb a csapat.

Nyugat.hu

Vannak köztünk mind a klasszikusan bal- és jobboldali identitásúak, városiak és vidékiek, szegényebb és tehetősebb családból származó emberek is, de a nyitottságunkból és dinamikus hozzáállásunkból adódóan nincsenek ezekből a különbségekből konfliktusok. Végső soron mind a legjobbat akarjuk az országnak. Ami a külföldi vonalat illeti, jelenleg nagyjából a tagságunk ötöde tanul vagy dolgozik külföldön, de ennél is nagyobb arányban vannak azok, akik korábban hosszabb-rövidebb ideig az ország határain kívül próbáltak szerencsét.

Politikai árvák?

Egy álomszerűen induló külföldi karrier kezdetén miért kezd valaki bele a magyarországi politizálásba?

Azért, mert szerintem Magyarország sok szempontból rossz irányba tart. A gazdaság stagnál, és csak az EU-s pénzekből képes növekedni, az egészségügyi ellátás romokban, az oktatásunk évről évre rosszabbul teljesít minden nemzetközi összehasonlításban. A magyar közélet szekértáborokra bomlott, még csak normális vita sincs közöttük. Miért kellene ezt szótlanul néznem?

A Momentumnál úgy éreztük, hogy az eddig létező politikai pártok nem képesek elfogadható megoldásokat kínálni ezekre a problémákra, vagy még ha elméleti szinten fel is tudnak mutatni valami szimpatikusat, megvalósítani már nem tudják. Ezért is hivatkoztunk magunkra gyakran úgy, mint politikai árvákra.

Mi a feladata a nemzetközi kapcsolatok felelőseként?

A Momentum kifejezetten népszerűnek számít a külföldön élő magyarok körében, hiszen ezeknek az embereknek a többsége nem jókedvéből él külföldön. Sokan szeretnének hazatérni, vagy legalább véleményt nyilvánítani az otthoni folyamatokról, de jelenleg egyiket se tehetik meg felhőtlenül. Hazaköltözni az otthoni közállapotok, vagy a megélhetési nehézségeik miatt, a közéletben részt venni pedig a választójoguk gyakorlásának ellehetetlenítése miatt nem tudnak. (Az Angliában élő körülbelül 500 ezer magyar közül sokaknak órákat kell utaznia, hogy szavazhasson a követségen, míg például egy szlovákiai, vagy romániai magyar szavazhat levélben.)

A Momentum első és egyben legsikeresebb akciója, az aláírásgyűjtés közben
Unger András

A Momentum igyekszik ezeket az embereket is megszólítani, bevonni a közéletbe és őket is képviselni. Épülnek a londoni, brüsszeli, párizsi, koppenhágai és amszterdami sejtjeink, de gyűjtöttek a szimpatizánsaink aláírásokat Bécsben, Milánóban, Berlinben és sok más világvárosban is. Az én feladatom volt ezeket a gyűjtéseket koordinálni, de én voltam az is, aki a bostoni illetve a hamburgi olimpiaellenes mozgalmak képviselőivel is felvettem a kapcsolatot.

"Orbán Viktor és csapata a múltban ragadt"

Most alakultak éppen párttá. Sokan a nagy politikai váltás lehetőségét látják önökben. Leváltható a Fidesz?

Hiszünk benne, hogy a Fidesz, még egy olyan pályán is, ami erőteljesen leejt, verhető, mert archaikus eszközökkel politizál. Orbán Viktor és csapata a múltban ragadt. Éles kontraszt ezzel szemben a Momentum, ahol tisztában vagyunk a 21. század lehetőségeivel és kihívásaival. Cselekvő ellenzék leszünk, hamarosan méltó kihívói a Fidesznek.

Lehetségesnek tartja-e a Momentum, hogy valamelyik ellenzéki, akár jobboldali szerveződéssel együttműködjön?

2014-ben láthattuk, hogy az összefogás tagjai gyászos vereséget szenvedtek a Fidesszel szemben. Ezért más pártokkal csak konkrét ügyek mentén működünk együtt, választási szövetséget nem szeretnénk kötni.

Csillag Tamás a jövőbe tekint
Nyugat.hu

Nem tartanak attól, hogy a Momentum is csak egy olyan újabb elem lesz, ami tovább osztja a már amúgy is széttördelt ellenzéket?

Nem zárkózunk el egy párttól sem. Ha vannak fontos politikai, közéleti ügyek, üljünk le, beszéljük meg őket, még akkor is, ha a nézeteink alapvetően eltérnek egymástól. Csak így jutunk egyről a kettőre. Ha pedig más, évek óta a parlamentben jelen lévő pártoktól szavazókat fogunk elvenni, akkor úgy érezzük, hogy ebben nem mi hibáztunk, hanem ők nem voltak képesek megadni az embereknek, amiért korábban rájuk szavaztak.

Potenciális Fidesz-szavazókat is meg lehet szólítani?

Rengeteg olyan Fidesz szavazó van, aki bár nem ért egyet a Fidesszel mindenben, nem lát alternatívát, mert az ellenzéki pártok rettentő passzívak. Mi cselekvéssel kezdtünk, és azzal is foguk folytatni.

"Akarunk-e elköteleződni egy olyan nagyhatalommal, amely akár a határok erőszakos átrajzolásától se riad vissza?"

Ha már a cselekvés szóba jött: a Nolimpiával kezdődött, most ügynöklistákkal folytatódik a mozgalom kommunikációja. Mit terveznek még a közeljövőben? Paks kettő napirenden van?

Elkezdtük az országjárást, amely során minden megyében szeretnénk megalapítani alapszervezeteinket, felmérni a helyi problémákat és a helyiekkel megerősíteni az országos szervezetet. Aztán ezek alapján véglegesítjük a programunkat. Honlapunkon minden héten megosztjuk a víziónk újabb darabjait. Itt leírjuk, hogy a Momentum milyen országot szeretne felépíteni.

Paks 2 ügyével foglalkozunk (bár sajnos az LMP konkrét kérdése az ügyben nem elég egyértelmű és valószínűleg nem megy át a NVB-n), és szerintünk egy ilyen hosszú távú befektetést meg kell vitatni a társadalommal. De nagyon fontos itt megjegyezni, hogy Paks 2-t nem csak az atomenergia kontra megújuló energia téma miatt érdemes napirenden tartani, hanem azért is beszélnünk kell róla, mert a projektet egy hatalmas, 3600 milliárdos orosz hitelből finanszíroznánk. El kell döntenünk, hogy akarunk-e elköteleződni egy olyan nagyhatalommal, amely akár a határok erőszakos átrajzolásától se riad vissza?

A kezdeti sikerek láthatóan beindítják a Fidesz védekezési mechanizmusait. Tartanak-e a karaktergyilkosságoktól?

A Nolimpia-kampány során arra kértük az embereket, hogy ne féljenek. Ne féljenek beleszólni a jövőjükbe, aláírni az íveket, támogatni a kezdeményezésünket. Mi tisztában voltunk azzal, hogy amint a nyilvánosság elé lépünk, a kormánypárti médiagépezet teljes erejével ránk fog szállni. Ez meg is történt, de nem félünk, hisz nincs takargatnivalónk. Fiatalok vagyunk, akik nem szégyellik, hogy tenni akarnak a hazájukért. Sokszor hívtak minket hazaárulónak a kampány alatt a fideszközeli médiában, de mégis, hogyan lehetne hazaáruló az, aki szeretné, ha az ország vezetői felelősen költsék el a közös pénzünket?

Leadta a Momentum az olimpiai népszavazás kiírásáért összegyűjtött aláírásokat
MTI / Bruzák Noémi

Beszélgetünk egy ideje, s bennem önkéntelenül is felmerül, honnan van önökben ennyi magabiztosság?

Nem is tudom pontosan... Lelkesítő egy ilyen érdekes, új dolog részének lenni. Rengeteg fantasztikus embert ismertem meg a Momentumon keresztül. Látni, hogy ezek a hihetetlenül tehetséges és szorgalmas emberek ugyanolyan önzetlenül dolgoznak az országért engem végtelen optimizmussal tölt el.

Öntsünk tiszta, sorosozó vizet a pohárba: támogatja a Momentumot külföldi szervezet?

Nem áll mögöttünk semmilyen nemzetközi szervezet. A Nolimpia kampányt teljes egészében magyar állampolgárok mikroadományaiból finanszíroztuk, amelyről részletes beszámolót tettünk közzé február 28-án a honlapunkon. A legnagyobb adományozónk 200 ezer forinttal támogatta a kampányt.

Jönnek Szombathelyre is

Helyi szinten hogyan szerveződik a Momentum? Mi a feltétel, hogy valaki tagja legyen a hamarosan párttá váló mozgalomnak?

Az országjárás során március 24-én jövünk Szombathelyre. Délután 5-től a Malom sörözőben mutatkozunk be. Én is ott leszek. Az érdeklődőkből és a már most momentumos szombathelyi tagokból ezt követően remélhetőleg megalakul a helyi alapszervezet. Egyébként a szándéknyilatkozat kitöltése után szűrjük a jelentkezőket.

Mi alapján szűrnek?

Alapvetően nem akarjuk, hogy más pártokból kiugrott emberek tömegesen lépjenek át a Momentumba. Ha valóban úgy érzik, hogy eljött a változás ideje, nekik egy kis időt most a "kispadon" kell majd tölteniük. Továbbá a tagságnak az az álláspontja, hogy volt MSZMP-tagokat nem fogunk felvenni. Egy elnyomó rendszerben való szerepvállalásnak következményei kell, hogy legyenek. Ugyanakkor mindenkit szívesen látunk, akik a szervezet alapvető értékeivel és céljaival azonosulni tudnak.

Nyilatkozatok szerint adott témák mentén politizálnak. Vannak, lesznek helyi, vasi ügyek is?

Az, hogy pontosan melyek lesznek ezek, majd az országjárás után fogjuk eldönteni, mert minket - más politikai pártokkal ellenben -, tényleg érdekel a helyi emberek véleménye. Nem megmondani akarjuk nekik, hogy mik a fontos ügyek ma Magyarországon, hanem megkérdezni őket arról, hogy ők mit tartanak fontosnak. A helyi problémákon túl szeretnénk feltérképezni a helyi sikereket is, hiszen ezekre a pozitív példákra nagy szükség van. A működő modelleket el akarjuk mindenhova juttatni az országba.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet