Csodaszereket kínálnak a neten, nem kéne megvenni

Több olyan weboldalt is talált a rendőrség, ahol fertőzés elleni "csodaszert" árulnak csalók.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton azt közölte a police.hu honlapon, hogy a minél nagyobb haszon elérése érdekében a bűnözők úgy állítják be ezeket a "gyógyszereket", mint amelyek szigorú bevizsgálásokon estek át.

A nagyobb hitelesség elérése érdekében az elkövetők gyakran szakértőket szólaltatnak meg, stúdióbeszélgetéseket imitálnak és tudományosnak látszó tanulmányokra is hivatkoznak a hirdetéseik során.

Hozzátették, közelebbről megvizsgálva ezeket az oldalakat azonban hamar kiderül, hogy a hangzatos leírásokon túl sem az említett szerekről, sem azok terjesztőiről nem található semmilyen ellenőrizhető adat, a megszólaltatott szakértők valójában nem létező személyek, a tudományos kutatások pedig sosem történtek meg.

"A bűnözők egyedüli célja ezekkel a hirdetésekkel, hogy minél több állampolgártól csaljanak ki pénzt, és ha végül küldenek is valamilyen terméket, annak forrásáról és az abban lévő hatóanyagok összetételéről és hatásáról semmilyen ellenőrizhető adat nem állapítható meg" - írta a rendőrség.

Hangsúlyozták, hogy a kibernyomozók a bűncselekmény gyanúját megalapozó oldalak felderítése esetén mindig nyomozást indítanak az üzemeltetők azonosítása és felelősségre vonása céljából, valamint felveszik a kapcsolatot a tárhelyszolgáltatókkal a weboldalak internetről történő mielőbbi eltávolítása érdekében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön szintén a police.hu oldalon közölte, hogy több száz millió forint értékű, gyógyszerként hirdetett, de Magyarországon nem engedélyezett terméket foglaltak le, amelyeket Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának nevével visszaélve reklámoztak.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek