A Nemzeti Otthonteremtési Közösség (nok)
A nok tulajdonképpen egy új formája az előtakarékosságnak, mely egyben kihasználja a csoportos előtakarékosság előnyeit, így egyeseket előnyben részesít azzal, hogy előbb juttatja őket ingatlanhoz, mint a közösség többi tagját. Egy mondatban talán így lehetne legjobban összefoglalni a nok lényegét, ám ennél azért összetettebbek a szabályok. Mindenesetre a kormány ezzel az intézkedéssel is növelni, ösztönözni szeretné az új lakások építését.
A NOK működése
A nok-ok jogi személyként létrejövő csoportok, amelynek tagjai azért csatlakoznak a közösséghez, mert új lakást szeretnének vásárolni. Ennek érdekében megtakarításokat fizetnek be a közösségbe mintegy tíz éven keresztül, amelyhez állami támogatás is társul, és ezekből a megtakarításokból vásárolhatnak lakást a közösség tagjai.
A pénz kezelését egy szervező gazdasági társaság kezeli majd, és a tervek szerint a közösség tagjai védelmet is kapnának megtakarításaik védelme érdekében, melyet szigorú szerződéses feltételek szabályoznak majd. A tagok előtt már a belépéskor nyilvánvalóvá válik, hogy megtakarításaiknak és az állami támogatásnak köszönhetően mekkora összeg áll majd a rendelkezésére a megtakarítási szakasz végén. Az állami támogatás a tagi befizetés 30 százaléka, maximum 25 ezer forint lesz havonta.
A nok egy további eleme, hogy sorsolás illetve licit útján a rendszeresen fizető tagok előbb jutnának a megtakarítási összeghez úgy, hogy a közösség tagjai kamatmentesen megelőlegezik azoknak, akiket ily módon kiválasztottak. A futamidőnél, amely több mint 10 év, így egyes tagok már jóval hamarabb is a pénzükhöz juthatnának, és vásárolhatnának belőle új lakásokat.
Fellendülőben a magyar építőipar
A kormány szándékai szerint ez az intézkedés, csakúgy, mint a családi otthonteremtési kedvezmény új lakásokra vonatkozó eleme (10+10 millió forint) egyértelműen az új lakások építését ösztönözné, és segítségével felgyorsulna az új lakások építésének üteme, ez pedig pozitív hatással lenne az építőipari beruházásokra is, összességében pedig a magyar gazdaságra. A kormány szerint az intézkedés következtében a jelenlegi éves 8 ezer lakás építése akár a duplájára is emelkedhetne.
A jelenleg is érvényben lévő előtakarékossági formák sem szűnnének meg a nok bevezetésével, azok továbbra is érvényben maradnának. Tény, hogy e korábbi formákat az emberek inkább a használt lakások vásárlására, bővítésére vagy felújítására használták fel inkább, mint új lakások vásárlására.
Ugyanakkor a használt lakáspiac túlkínálatát a nok sem hivatott megoldani: egyelőre nem sok elmozdulás látszik a használt lakáspiacon, hiába a csok használt lakásokra vonatkozó intézkedéscsomagja – jelenleg még ugyanolyan nehéz eladni egy szolnoki eladó lakást, mint a válság előtt volt, hiába hallani az ingatlanpiac fellendülését, az elsősorban a budapesti és Budapest közeli régiókban, valamint az ország nyugati felében jelent keresletnövekedést.