Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász. Halálhírét a Magyar Tornaszövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be.
Csollány Szilveszter november elején kapta el a koronavírust. Az állapota két héttel később fordult igazán súlyosra, ekkor szállították kórházba. Az pedig már december 6-án derült ki, hogy lélegeztetőgépre került.
Csollány Szilveszter 2000-ben Sydneyben gyűrűn nyert olimpiai bajnoki címet, 2003-ban visszavonult, az utóbbi időben Ausztriában dolgozott edzőként.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
