Csúcstechnológiákkal és empátiával a betegekért

Dr. Antal Dániel Béla így várja ultrahang-diagnosztikára a pácienseket a Martinus Medicus Egészségcentrumban.

Több mint 10 éve működik már Szombathely belvárosában a Szent Mártonról elnevezett Martinus Medicus Egészségcentrum, amely nem egy szokványos orvosi intézet. A felszereltségük átlagon felüli: hiszen csúcstechnológiájú kozmetikai és sebészeti lézerek, digitális videodermatoszkóp, kisebb sebészeti beavatkozásokhoz szükséges eszközök, fényterápiás eszközök, EKG segítik az orvosok és asszisztenseik munkáját. Laboratóriumi hátterük (szövettani vizsgálatok, vér, váladékok és testnedvek vizsgálata) kiváló. A centrum ritkaságszámba menő egészségügyi szolgáltatásairól lapunk az elmúlt években többször írt.

Közel negyven éve a pályán

Dr. Antal Dániel Béla radiológus főorvosként csatlakozott a közelmúltban a Martinus Medicus orvos csapatához. Nemcsak azért, mert itt csúcskategóriás ultrahanggéppel van lehetősége vizsgálni a pácienseket, hanem azért is, mert nyugodt környezetben, elegendő időt tud szánni a betegekre.

„Tudom, hogy vannak olyan kollégák, akik elkérik a vizsgálatkérő lapot, aztán rögtön elvégzik az ultrahangos vizsgálatot. Én viszont mindig azzal kezdem, hogy elbeszélgetek a beteggel: megkérdezem, hogy mi a panasza, miért jött, kérdezem az előzményekről. Aztán megtörténik a vizsgálat, megírom a leletet, és elmagyarázom, hogy amit leírtam az pontosan mit jelent. Meg szoktuk beszélni. Itt van idő erre, nem úgy, mint egy kórházban, az sajnos nagyüzem” – mondja a szakember, aki úgy látja, hogy bár a diagnosztika nagyon eltolódott a képalkotó eljárások (mint például a radiológia, endoszkópia) és a laboratóriumi vizsgálatok irányába, és közben kevésbé támaszkodik a hagyományos betegvizsgálatra, a kettő nagyon jól ki tudja egészíteni egymást. Ő ennek a kettősségnek híve.

Dr. Antal Dániel Béla 1985-óta van az orvosi pályán
Mészáros D. Zsolt

Nem véletlenül. Kolozsvárott született, ott nőtt fel és ott járt az orvosi egyetemre is. Az akkori politikai viszonyok nem adtak választási lehetőséget. Mindenkinek, aki orvos szeretett volna lenni, ugyanazt az utat kellett végigjárnia. Körorvosként kezdte, ami nem teljesen ugyanaz, mint a háziorvos: a körorvosnak hivatali hatásköre is volt. Antal Dániel már pályakezdőként négyezer emberért felelt. Három év kórházi és két év körzeti gyakorlat után szakvizsgázott háziorvoslástanból, majd főorvosi vizsgát is tett, de közben volt minden, ahogy fogalmaz: falusi körorvos, iskolaorvos, vállalatorvos, mentőorvos, dolgozott a sürgősségi ellátásban. A székelyudvarhelyi kórház szinte minden osztályán töltött gyakorlati időt. Tehát számos területre van rálátása.

Még háziorvosként volt lehetősége elvégezni egy ultrahangvizsgálati tanfolyamot, amely után a körzeti rendelőjébe ultrahanggépet szerzett, amivel tudta vizsgálni a betegeket, és ez nagy szó volt akkoriban. Így kapott kedvet a radiológiához, már főorvos volt, amikor megkezdte a radiológiai rezidenséveket.

Hiába volt már negyvenéves, amikor szakosodott, nem voltak előnyben az idősebb kollégák, mert nekik is meg kellett tanulniuk a radiológiai újdonságokat, sőt ez egy bizonyos kor után nehezebb. Mint mondta, neki is lépést kell tartania a folyamatos innovációval, ez is kihívás, de szereti a kihívásokat, hiszen annak idején ezért is jelentkezett az orvosi egyetemre: kíváncsi volt arra, hogy be tud-e kerülni a szakmába és megállja-e ott a helyét. Dr. Antal Dániel Béla közel 40 éve van a pályán.

A kolozsvári radiológiai klinikán dolgozott, egészen addig, amíg Vas megyébe nem költözött, ami 2003-ban történt.

A Martinus Medicus Egészségcentrumban ezzel a csúcskategóriás ultrahanggéppel vizsgálja a betegeket
Mészáros D. Zsolt

Radiológusként Vas megye szerte megfordult, dolgozott a szombathelyi Markusovszky Kórházban, de a MÁV-rendelőben jelenleg is praktizál, és ahogy már említettük, a Martinus Medicusban is várja a betegeket.

A modern géphez felkészült szakember is kell

Az ultrahangvizsgálat hatalmas előnye, hogy egyes szerveket működés közben is vizsgálhatja. Ezzel a csúcskategóriás géppel - a nagyon jó felbontásának is köszönhetően - egy jól elvégzett ultrahangvizsgálat információs értéke rendkívüli.

„Ez az ultrahanggép mindent tud, amit egy mai ultrahanggépnek tudnia kell, de fontos, hogy a kezelője is rendelkezzen a megfelelő tudással” – magyarázta a szakember, aki elsősorban hasi ultrahangot, érvizsgálatot (Doppler-vizsgálat), nyaki, és lágyrész ultrahangvizsgálatokat végez.

„Azt is fontos megemlíteni, hogy régen a radiológia egyet jelentett a röntgensugárral, amiről tudjuk, hogy szükséges, de ártalmas is. A mai, még röntgensugarat használó gépek is sokkal, de sokkal kevesebb röntgensugarat használnak, mint mi évtizedekkel ezelőtt, az elődeimről nem is beszélve. Ez hatalmas előrelépés”- emelte ki lelkesen a diagnoszta, aki még azért is választotta a radiológiát, mert nagyon gyors a fejlődés ezen a területen.

Az Egészségcentrumról további információt az egészségcentrum weboldalán talál.

Martinus Medicus Egészségcentrum
9700 Szombathely, Sorok u. 24-25.
Telefonszám: 94/320-320, 30/8320-320