Csütörtök este 8-kor hirdetik ki az idei felvételi ponthatárokat, tehát az egyetemre jelentkező diákok ekkor tudhatják meg, hogy felvették-e őket és elkezdhetik-e tanulmányaikat a felsőoktatásban idén ősszel. Ahogy eddig, úgy most is elérhetők lesznek a pontszámok a Felvi.hu-n, illetve SMS-ben is kapnak értesítésrt a felvételizők – emlékeztet a Telex.
Az idei felvételin is 500 pont a maximum, ez így áll össze:
Egyébként több olyan szak is van, melynél már korábban meghirdették azt a minimum-ponthatárt, amit az állami ösztöndíjas helyekért kell elérni. Ilyen például néhány gazdasági és orvosi képzés, a népszerű kommunikáció és médiatudomány, valamint néhány bölcsészképzés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!