Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Czeglédy Csaba: A kormány a szociális és gyermekvédelmi dolgozókat is meg akarja figyelni - Frissítve

A szombathelyi városi képviselő szerint a Fidesz fél, és mindent ellenőrizni akar. Közben visszavonták a felszólítást.

Frissítés

Mégsem kell nyilatkoznia a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) alá tartozó intézmények több tízezer dolgozójának, hajlandóak-e alávetni magukat a titkosszolgálati eszközöket is felvonultató megbízhatósági vizsgálatnak, ugyanis az SZGYF visszavonta az ezzel kapcsolatos rendelkezést - írja a Népszava.

Az intézményvezetőknek elküldött SZGYF-utasítás óriási felháborodást váltott ki a szociális dolgozók körében. A szociális terület szakszervezetei elítélték, hogy a kormány a veszélyhelyzetet kihasználva akart változtatni a törvényen, s egyeztetést sürgettek a módosításról.

Bár a megbízhatósági vizsgálatoknál bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés folytatható, ám ebbe nem tartozik bele az érintettek telefonjainak a lehallgatása, SMS-ek és az emailek elolvasása – írta a lapnak a Nemzeti Védelmi Szolgálat.


Korábban írtuk

"Múlt héten röppent fel a hír, hogy a koronavírus elleni küzdelem közepette a kormány azzal hozta rá a frászt a kórházi dolgozókra, hogy mostantól hivatalosan fogja őket a Nemzeti Védelmi Szolgálat lehallgatni. Ebbe írásban bele kell egyezniük, ha nem teszik, akkor nyomban kirúgják őket" - írja legújabb Facebook-posztjában Czeglédy Csaba, szombathelyi független városi képviselő.

Hozzáteszi, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasítására a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az összes szociális és gyermekvédelmi intézménynek kiküldte a képen látható levelet, azaz a kormány mostantól az itt dolgozókat is meg akarja figyelni.

A levél, amit Czeglédy Csaba posztolt ki:

Forrás: Facebook / dr. Czeglédy Csaba

Czeglédy szt írja, többen hívták Szombathelyről kétségbeesve, hogy ezt nem akarják aláírni, nem is értik, esetükben erre miért van szükség, de féltik az állásukat.

A politikus szerint a Fidesz félelmet kar kelteni:

"A kormány nem azért akar megbízhatósági vizsgálatot folytatni a gyermekvédelem területén dolgozóknál, mert attól tart, hogy ők nem tesznek eleget hivatali, munkaköri kötelezettségüknek.

A kormánypárt, azaz a Fidesz akarja azt ellenőrizni, hogy megbízhat-e politikailag azokban az emberekben, akiknek - a fideszesek szóhasználatával élve - ők adnak fizetést.

A Fidesz félelmet akar kelteni.

Minden egyes állami alkalmazott - köztük minden egyes takarítónő is - és azok családtagjai féljenek, mert minden magántitkuk ki fog derülni, és az is, ha nem hűségesek a Fideszhez.

Ahelyett, hogy megköszönnék a szociális és a gyermekvédelem területén dolgozóknak azt az áldozatos munkát, amit fájdalmasan kevés fizetésért végeznek, a Fidesz inkább megfélemlíti őket."

Czeglédy azzal biztatja az ágazatban dolgozókat, hogy ha ezen intézményekben dolgozók többsége nem írja alá a nyilatkozatot.

"Mindenkit nem lehet kirúgni. Ha a kormány ellenállással fog szembesülni, meghátrál" - írja.

Az őrület folytatódik Múlt héten röppent fel a hír, hogy a koronavírus elleni küzdelem közepette a kormány azzal hozta...

Közzétette: Dr. Czeglédy Csaba – 2021. április 28., szerda
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra