Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Nem létező rendszámú autóval követték Czeglédy Csabát

A szombathelyi politikus azt írta, a házát és az autóját is figyelték.

"Még én is megdöbbentem az állampárt legújabb lépésén: a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám.

A napokban azzal szembesültem, hogy több idegen szervezetten figyeli a házat, ahol lakom. Majd amikor elindultam otthonról autóval, még követtek is. Pont úgy, mint a filmekben.

Azonban mivel helyismerettel nem rendelkeztek, könnyedén mögéjük kerültem, így a mellettem ülőnek sikerült lefényképeznie az autót.

Kissé bepánikoltak, amikor feltűntem mögöttük.

Ügyfélkapun keresztül minden gépjármű lényeges adatait le lehet kérni, azonban a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon" - írta a szombathelyi politikus Facebook-bejegyzésében .

Hozzátette, az biztos, hogy a Fidesz nagyon fél, és feltette a kérdést, hogy hány ellenzéki politikust figyelhetnek meg a tudta nélkül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra