Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Czeglédy Csaba hazai pályán: „Háromszor fogja ezt Lúdas Matyi visszaverni”

A másfél év börtön után most először szerepelt szülővárosában nyilvánosan a politikus, aki telt ház előtt tartott lakossági fórumot. Kényes kérdésekről is beszélt.

Mikor pénteken délután a tudósító alig talál parkolót a szombathelyi Tóvendéglőnél, azt hiszi, talán valami céges rendezvény van, esetleg esküvő.

De kiderül, egyik sem, az érdeklődés a DK, illetve ne kerteljünk, Czeglédy Csaba lakossági fórumának szól.

Az emeleti kisterem – az elég szerencsétlen időpont ellenére - gyakorlatilag teljesen megtelik, és nem kétséges, ki miatt.

A közönség leginkább középkorú és annál idősebbekből áll, de itt-ott fiatal arcok is felbukkannak.

„Csaba, Csaba” – integetnek előrefelé a hölgyek, és fixálják, hogy majd a végén szelfit készítenek vele, merthogy megígérték az ismerősöknek a Facebook-csoportban.

Figyelemre méltó, hogy az MSZP-t egyedül Kopcsándi József városatya képviseli.

Czeglédy Csaba DK lakossági fórum
Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal

Czeglédy Csaba visszafogottan elegáns, jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak tűnik, és egyáltalán nem hasonlít azokhoz a fotókhoz, amelyek az utóbbi másfél évben készültek róla.

És bár az esemény úgy lett meghirdetve mint a DK lakossági fóruma, Szuhai Vikor, a párt szombathelyi elnöke azonnal átadja a szót a főszereplőnek.

„Jó újra itthon” – csap a közepébe Czeglédy, és fontosnak tartja mindjárt az elején leszögezni, hogy „mindenféle más híreszteléssel ellentétben az összefogás híve”.

Aztán megköszöni mindazt a támogatást, amit az utóbbi másfél évben kapott, és külön puszit és ölelést kap az eseményen jelenlevő – meglepően fiatalos – édesanya, aki „életének egyik legszörnyűbb időszakát élte át”, de aki sok erőt adott, és akivel a börtön időszak alatt többet beszélt fia, mint korábban.

Czeglédy – szintén még felvezetőként - bocsánat kér azoktól, akiknek akaratlanul is sok fájdalmat és nehézséget okozott, azon lesz, mondja, hogy jóvá tegye ezeket a töréseket, meghurcolásokat.

Ez utóbbiaktól – mondja Czeglédy – elszoktunk a 21. században, belekényelmesedtünk a demokráciába, pedig nem is volt olyan régen, amikor a fekete autók megálltak a házak előtt. Magyarországon jelenleg féldiktatúra van, ő pedig nem egy büntetőeljárás miatt volt börtönben, hanem egyértelműen politikai okok miatt – teszi hozzá.

Börtönélmények

Czeglédy egymástól jól elkülöníthető blokkokból építi fel mondandóját. Az első blokk a börtönélményekről szól, amelyek a letartóztatásával kezdődnek 2017 júniusával.

A NAV-nyomozók kora reggel jöttek érte a lakására, ahol éppen lázas fiának készített hűtőfürdőt, lánya pedig még aludt.

Az hamar kiderült – mondja – hogy az egész letartóztatásnak az volt a célja, hogy kicsikarjanak belőle egy olyan vallomást, hogy az ellopott pénz az MSZP és a DK politikusaihoz vándorolt. Ha erre igent mond, akkor már 2017 őszén itthon van, csak éppen tükörbe nem tud nézni. De nem tudott hazudni, nem lett árulója a baloldali közösségnek.

A Csongrád megyei ügyészek közben fogadásokat kötöttek, hogy ez a szombathelyi úri fiú meddig fogja bírni, de azzal nem számoltak, hogy ő egy lakótelepen nőtt fel, akit a szülei úgy neveltek, hogy kibírja a megpróbáltatásokat.

A másfél év börtön nem volt könnyű, de sok erőt adott a család, a barátok és a benne bízók támogatása, számos levelet és képeslapot kapott.

Czeglédy Csaba DK lakossági fórum
Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal

Előszőr egy kétszemélyes zárkában volt „becsületes drogkereskedők” társaságában. Volt közöttük egy húszéves srác, akinek az anyja nagyon örült a cellatársnak, ő pedig könyvet nyomott a fiú kezébe, amit az el is olvasott.

Kilenc hónap után áttették egy magánzárkába, de amikor rájöttek, hogy olvasással próbálja elviselhetővé tenni a magányt, nekiálltak elvenni a könyveit.

Két ember példája lebegett a szeme előtt: egyik nagyapjáé, aki másfél évet volt orosz hadifogságban, majd amikor hazajött, elvitte az ÁVÓ, s az volt a szlogenje, hogy „ezek miatt nem fogom rosszul érezni magam”. Másik pedig barátja, Mécs Imre, akit 1956 után halálraítéltek, majd megkegyelmeztek neki, de így is hat évet töltött börtönben .

Ugyanakkor – teszi hozzá Czeglédy – az igazság az, hogy a szegedi börtönben a CBA-ban már lehetett választani, hogy sós vagy sótlan mogyorót, cukros vagy diétás kólát vegyen, tudott telefonálni családtagjainak, ügyvédjének, így – ismeri el maga is - némileg sántít az összehasonlítás a huszadik század fent említett periódusaival.

Azt is elismeri, hogy szegedi börtön dolgozói „rendkívül tisztességesek” voltak vele szemben, „úgy vigyáztak rá, mint a hímestojásra”, ő pedig segített nekik különböző jogi ügyekben.

Fókuszban a helyi politika

Az egyik legérdekesebb blokk a helyi közélet aktuális kérdései voltak. Ami a Facebook-bejegyzésekben nehezen követkető vagdalkozásnak tűnt, itt egy meglehetősen racionális, részben matematikai érveléssé áll össze.

Ennek lényege, hogy ő mindenképpen a baloldali összefogás híve, annál is inkább, hiszen ő találta ki öt évvel ezelőtt az Éljen Szombathely Egyesület. Akkor Ipkovich György ötszáz szavazattal kapott ki Puskás Tivadartól, és a körzetek felét elhozta a baloldal.

Czeglédy Csaba DK lakossági fórum
Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal

Azt mondja, „nem meggyőzhetetlen”, de az a véleménye, hogy az LMP-vel és a Jobbikkal hiba az együttműködés. Az előbbiek korábban felrúgtak egy megállapodást és önállóan indultak, hogy aztán ne jussanak be a közgyűlésbe, Balassa Péter pedig nem tudja megmozdítani a Jobbik-szavazókat, különösen annak fényében, hogy elindult a Mi Hazánk mozgalom.

Ő továbbra is elkötelezetten a Fidesz ellen harcol, feleleveníti az alpolgármesteri drogügyet és egyéb rázós kérdéseket, amiket ő pattintott ki, ő adta arcát, kockázatot vállalva és golyófogóként működve. „Nekem ehhez megvan az erőm” – mondja, egyben biztosítja a közönséget, hogy továbbra is mindent meg fog tenni, hogy ezt a „mérgező féldiktatúrát” megdöntse, minél több ”szemétséget és mocskosságot” leplezzen le.

„Eddig sem voltam egy ijedős alak, de háromszor fogja ezt Lúdas Matyi visszaverni” – üzeni az egykori alpolgármester a politikai ellenfélnek, azzal tompítva a fenyegetést, hogy a fideszes fejeket „jogi keretek között” akarja tálcán felszolgálni.

Mi a megoldás a jelenlegi helyzetre?

Czeglédy Csaba szerint a Fidesz hatalma demokratikus módszerekkel is megdönthető.

A megoldás egy alkotmányozó nemzetgyűlés lenne, amelyben minden Fidesszel szembenálló erő részt venne – beleértve az LMP-t, a Jobbikot és mindenkit. Itt egy új alkotmány születne, új választási szabályokkal, majd ezután következnének az új, tiszta, országgyűlési választások.

A jelenlegi rendszer logikája alapján az önkormányzati választáson össze kell fogni. Hogy ez pontosan hogyan lesz, azt még van idő átgondolni.

Czeglédy Csaba DK lakossági fórum
Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal

Czeglédy megerősíti: áprilisban közvéleménykutatás lesz. Ha ebből az jön ki, hogy a személye árt a baloldali közösségnek, akkor elfogadja, és kettőt hátra lépve a háttérből segít. Ha viszont azt jön ki, hogy a szombathelyiek támogatják vagy éppen semlegesek a személyével kapcsolatban, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy elinduljon a saját korábbi választókörzetében, ahol 1998 óta volt képviselő. Nem azért, mert önkormányzati fizetést szeretne, hanem mert az emberekért, a városért szeretne dolgozni.

Nézői felvetésekre közli: szerinte a körzet mostani képviselőjével, László Győzővel és a baloldallal meg lehet találni a kompromisszumot. Nemény Andrásra, Tóth Kálmánra és a többiekre lehet építeni, egy „közösség vagyunk és meg kell találnunk a közös megoldást” – hangzik el.

Az esetleges börtönbüntetésről azt mondja, hogyha lesz is ilyen, addig még 8-10 év, de bízik benne, hogy tisztességes eljárás lesz, ahol majd tisztázza megát.

Aki pedig szeretné, hogy vége legyen ennek a rendszernek, el kell mennie szavazni, és Orbán Viktor egykori utasításának megfelelően el kell vinnie még egy embert.

A Fidesznek az első pofont az EP-választásokon kell megkapnia, úgy, hogy ellenzéknek több mandátumot kell megszereznie, mint a kormánypártnak, Szombathelyen pedig több szavazatot kell kapnia az ellenzéki listáknak, mint a kormánypártinak.

Czeglédy Csaba DK lakossági fórum
Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal

A Hadházy-féle aláírásokat gyűjtő aktivista felvetésére, mely szerint nagyon kevés a támogató aláírás, azt a választ adja Czeglédy, hogy a szavazófülkék magányában más a helyzet. Nyilvánosan sokan nem merik felvállalni politika nézeteiket, például állítólag a kormányhivatalban külön ember van, aki figyeli a többiek Facebook-aktivitását.

Egyben óv mindenkit, hogy Szombathelyen nagy „kardcsörtetés” legyen, mert az aktivizálja a Fidesz-szavazókat, és rendszer is olyan, hogy sokan vannak, akiknek érdekében áll fenntartani azt.

A vádakról

Külön blokkot kapnak a vádak is. Ezekkel kapcsolatban Czeglédy Csaba továbbra is kitart ártatlansága mellett, jórészt megismételve a korábbiakat.

Az viszont újdonságként hangzik el, hogy 2012 tavaszán megkeresték a kormánypárthoz köthető emberek, hogy adja el a Human Operator Zrt.-t „szarért-húgyért”. Erre ők nemet mondtak. Ugyanez év nyarán elindult a cég ellen egy, Vida Ildikó által kezdeményezett NAV-vizsgálat, sőt egy feljelentés született, de aztán bűncselekmény hiánya miatt megszűnt a nyomozás.

A másik nyomozás, ami a letartóztatásokhoz vezetett, 2015 júliusában kezdődött. Innentől kezdve fokozott ügyészi felügyelet alatt volt a cég, megfigyelték, lehallgatták őket. A vád szerint ez alatt is követtek el a költségvetései csalásokat.

2015-ben valóban született 7 elmarasztaló NAV-határozat és 800 milliós büntetés egy áfa-törvény módosítása miatt, de arról nemrég luxemburgi európai bíróságon kiderült, hogy ellentétes volt az EU-joggal, így nem a Human Operator, hanem a magyar állam járt el jogellenesen.

„Nekem az lesz a dolgom, hogy bebizonyítsam, hogy a költségvetései csalás összege nem 6,3 milliárd, hanem nulla forint” – mondja Czeglédy, hozzátéve, hogy lelkiismerete tiszta, mert semmilyen adócsalást nem követett el, és nem is kért fel senki ilyesmire.

Czeglédy Csaba DK lakossági fórum
Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal

Továbbra is állítja: a lényeg a politikai motiváció, hogy rá- és bebizonyítsák, hogy a pénzek tiltott pártfinanszírozásra mentek. Ha ez sikerült volna a letartóztatása után, akkor az Állami Számvevőszék egy-egy milliárd forinttal megbüntette volna mind a DK-t, mind az MSZP-t, ellehetetlenítve 2018-as indulásukat a választások előtt.

Mindezekért a célokért az ügyészség „a törvényesség határán táncolva”, „aljas és szemétláda módszerekkel” csikart ki emberekből vallomásokat, kényszerhelyzetbe hozva családanyákat és apákat.

Ha tisztességes bírósági eljárás lesz, ezekre is fény derül - mondja Czeglédy, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy elvileg bevihették volna a cégnek mind a száz alkalmazottját, de csak azokat tartóztatták le, akik közel álltak hozzá, hogy így törjék meg.

Mellesleg őt magát saját büntetőperében utoljára 2017 októberében hallgatták ki, és hiába szóltak ügyvédjével, hogy még beszélne, nem voltak rá kíváncsiak.

Czeglédy-rajongók

A lakossági fórum résztvevőinek számából, megszólalásaiból, reakcióiból azt derült ki, hogy Czeglédy Csabának Szombathelyen egy elég masszív rajongótábora van, akikkel várhatóan mindkét oldalnak számolnia kell.

Czeglédy Csaba DK lakossági fórum
Kattintson a képre a galériához!
Józing Antal
Ez részben megbonyolítja, részben érdekessé teszi a szombathelyi politikai-közéleti eseményeket, amelyek a korábban sem követték le az országos trendeket. A következő állomás minden bizonnyal az említett közvélemény-kutatás eredményeinek a közzététele lesz.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra