Az elmúlt napokban több hír is megjelent arról, hogy az országgyűlés bírósági ítélet, sőt, vádemelés nélkül akarja kimondani az előzetesben lévő Czeglédy Csaba bűnösségét. Az előterjesztést már több parlamenti bizottság is tárgyalta és a fideszes többség szavazatával el is fogadták.
A Fidesz által benyújtott határozati javaslat azonban nem csupán Czeglédy ügyében mondja ki a bűnösséget a bírósági szakasz előtt, hanem megnevezi felelősként az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót. Sőt, felkéri a kormányt, hogy ha a cég pénzéből nem lehet elintézni a kártalanítást, akkor tegyék azt a DK és az MSZP költségvetési támogatásából.
Péntek délután aztán az Origo közölt le egy helyreigazítást, igaz, jól eldugták, és ebből kiderül, hogy a kormánypárti sajtó milyen valótlanságokat írt az ügyről, és az is, hogy a parlament hány károsult és mekkora kárösszeg miatt készül erre, a jogállamban példátlan lépésre. A helyreigazításra egyébként a bíróság kötelezte a nyíltan kormánypárti Origót.
A helyreigazítás alapjául szolgáló, augusztusi Origo-cikk azt állította, hogy:
Ezzel szemben az történt, hogy:
Az Origo annak az állításának is teret adott, hogy:
Ezzel szemben az történt, hogy:
Az Origó azt is írta, hogy:
Ezzel szemben a valóság az, hogy:
Az Origo abban is hibázott, hogy azt állította - ami egyébként igaz is -, hogy Czeglédy Csaba, mint helyi önkormányzati képviselő részére a szombathelyi önkormányzat továbbra is utalja a képviselői fizetését, ezt azonban olyan hamis színben tüntette fel, mintha Czeglédy Csaba előzetes letartoztatásának ténye jogi akadálya lenne a képviselői fizetésének átutalásának.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!