Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Egy portál nem döntheti el, érvényes-e a jogi szakvizsga

Példaértékű egyezséget kötött Czeglédy Csaba és a pestisrácok.hu. A honlap azt állította, hogy Czeglédy jogtalanul tett szakvizsgát.

Szerkesztőségünk természetszerűleg nem hatóság, így amíg a felvetett ügyben az illetékes fórumok nem indítanak eljárást, és nem hoznak döntést, mi sem állíthatjuk, és nem is sugalljuk, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi tevékenységének bármiféle akadálya lenne – írja az esetről beszámoló cikkében a pestisrácok.hu.

Kellett a kompromisszumkészség

A portál még tavaly novemberben írta Czeglédy Csaba: Megdolgoztam érte 2013. November 11. 20:33 , hogy Czeglédy jogtalanul szerzett jogi szakvizsgát, mivel ahhoz hároméves, főállásban teljesített jogi gyakorlat kell, és abban az időben Czeglédy ezt nem tudta teljesíteni, mert Szombathely főállású alpolgármestere volt.

Czeglédy akkor a vádakat cáfolta Czeglédy Csaba: Megdolgoztam érte 2013. November 11. 20:33 , majd feljelentette a portált. A bíróságon aztán példaértékű egyezséget kötöttek, amihez nagyban kellett a Fővárosi Törvényszék bírájának, Borsodi Zoltánnak a segítsége és a felperes kompromisszumkészsége – írja a portál.

A megegyezés értelmében a portál elismeri, hogy nincs joguk szabálytalannak bélyegezni egy ügyet addig, amíg az illetékes fórumok nem hoznak ilyen értelmű döntést. Ezért az oldalon közzétették a helyesbítést is:

Helyesbítés: nem állítjuk, hogy Czeglédy Csaba jogtalanul szerezte jogi szakvizsgáját. (A helyesbítésünk közlésére sajtóperbeli egyezség keretében kerül sor.) Cikkünk egy olyan összeférhetetlenségi problémát vet fel, amelyet megítélni az arra illetékességgel rendelkező fórumok jogosultak.

Azt is megjegyzik, hogy ez a megegyezés példaként szolgálhat más, egymással vitában álló közéleti személyiségek és szerkesztőségek számára is, mert így el lehet kerülni a fölösleges és kétes kimenetelű pereskedést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

Czeglédy Csaba: Megdolgoztam érte

A volt szombathelyi alpolgármester jelentéktelen vádaskodásnak tartja, hogy szabálytalanul töltötte volna le jogi szakmai gyakorlatát.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra