Fékezés nélkül hajtott bele az előtte állóba: személyi sérüléssel járó baleset a 87-es főúton, Táplánszentkeresztnél

Az ütközésnél az okozó autója fennakadt a vétlen sofőr járművének vonóhorgán és csak némi ügyeskedés árán sikerült szétválasztani a két gépkocsit. Rendőri irányítás mellett haladt a forgalom a forgalmas főúton.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 87-es főúton, Táplánszentkereszt határában, a Széll Kálmán út kereszteződésénél, csütörtök délután. A három autó megrongálódásával járó ütközéssel egy időben Szombathely határában négy gépkocsiban keletkezett anyagi kár, szintén a 87-es főúton.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu

Kám irányába haladt egy Dacia személyautó, amelynek a 70 év feletti vezetője későn vette észre az előtte forgalmi okból megálló Volkswagent. A Dacia az elmondások alapján fékezés nélkül ütközött a VW-nek, amit nekitolt a sor elején álló, balra kanyarodásra váró Fordnak.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu

Az érintett útszakaszon 60 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu

A baleset okozója arcsérülést szenvedett a kirobbanó légzsáktól, őt a mentők kórházba szállították. A másik két járműben senki sem sérült meg.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu

A Dacia fennakadt a VW vonóhorgán és csak többedszeri kísérletre sikerült szétválasztani a két járművet.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu

A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett, egy sávon haladhatott a forgalom. Időnként kisebb torlódás alakult ki. Volt olyan sofőr, aki megállt ugyan a rendőri jelzésre, de később mégis elindult, annak ellenére, hogy az egyetlen szabad sávban egy busz érkezett vele szembe. Ezek azok a pillanatok, amikre nehéz magyarázatot találni.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu

A burkolatra szóródott szennyeződést a Magyar Közút munkatársa takarította fel.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu

Több helyi elmondta, hogy a balra kanyarodás biztonságosabbá tételére évek óta próbálnak megoldást találni, de a kérések nem találnak értő fülekre az út fenntartójánál.

Fékezés nélkül hajtott bele egy megálló VW-be egy Dacia Táplánszentkereszten, a 87-es főúton - egy Ford is megrongálódott
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló