Damu Roland, a hős

Rablót fogott, visszaszerezte a néni pénzét.

Damu Rolandot ellentmondásos személyiségként ismerte meg az ország, de most bebizonyította, ha kell, helyén van a szíve. Csütörtökön, fényes nappal a Széll Kálmán téren hallotta meg egy jajveszékelő néni segélykiáltásait. Azonnal cselekedett.

– A stúdióba mentem, amikor azt hallottam, hogy egy néni elkezdett kiabálni. Segítség, segítség, tolvaj, fogják meg, ellopta a pénztárcámat – kiáltotta. – Az elkövető épp mellettem rohant el, én pedig azonnal a nyomába eredtem, és hangosan kiabáltam, hogy fogják meg. Ekkor két srácnak sikerült megállítania őt. Hárman fogtuk le! – nyilatkozta Damu a Ripostnak.

A két fiatalember továbbállt, miután meggyőződtek róla, hogy a férfi már nem ellenkezik, Damu azonban ott maradt a rendőrök kiérkezéséig. A térfigyelő kamerákon vissza tudták nézni, hogy pontosan mi történt, ezek után nem is volt kérdés, hogy az elfogott férfi valóban kirabolta áldozatát. A tárca végül visszakerült jogos tulajdonosához. Damu pedig a zokogó nénit megvigasztalta, csak utána indult tovább a dolgára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű