Péntek délután 18:30-kor kezdődik a hátromnapos dartsünnep, ami tulajdonképpen három versenyt foglal magába - tudtuk meg a versenyt bejelentő sajtótájékoztatón.
Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke felidézte, hogy az idei lesz már a negyedik országos dartsverseny Szombathelyen, a város ma már a dartssport kiemelkedő helyszínének számít. Azért is, mert a helyi egyesület, a Szombathelyi Darts SE az országos vezetésben is rendszeresen képviselteti magát.
Balázs Gábor azt is kijelentette, itt lenne az ideje, hogy Szombathely nemzetközi dartsversenyt rendezzen, a városnak ehhez minden adottsága megvan.
Csóka András, a Szombathelyi Darts SE elnöke maga is versenyző, ezért a várható eredményekről nem nagyon beszélt. Mint mondta, az előző hétvégén rendezett Darts Világkupán a szombathelyi Kámán Lehel bronzérmes lett férfi párosban, ez az első magyar siker az angolszászok és hollandok által uralt sportágban. Kifejezte reményét, hogy Kámán Lehel a most következő versenyen is jól szerepel majd.
László Győző alpolgármester azt mondta, dinamikusan fejlődik a darts Szombathelyen, az önkormányzat büszke arra, hogy már negyedszer rendezik meg itt a Darts Open-t, a Magyar Kupát és a bajnokság következő fordulóját.
A három nap programja
Helyszín Sugár úti Sportcsarnok
Október 6. péntek 18:30
MVD SZIG Páros Open
A versenyre bárki nevezhet, nevezési határidő péntek 18:15, versenyengedély nem szükséges. A nevezési díj 6000 forint. Október 7. Szombat 10:00Dreher Magyar Bajnoki Forduló
Október 8. vasárnap 10:00Clear97 Kft. Magyar Kupa
A versenyekre belépődíj nincs.