December 31-én elindul az új helyre költöző szombathelyi orvosi ügyelet

A 11-es huszár úti épületet ma mutatták be a sajtónak.

„Voltak olyan hangok, hogy aggodalomra van ok” – jegyezte meg a helyszínen László Győző szombathelyi alpolgármester, és ezzel a sorok között meg is indokolta, hogy miért szerveztek sajtóbejárást csütörtök reggel a szép számmal megjelent médiamunkások számára.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mindenesetre bő két hónappal indulása előtt valóban úgy tűnik, hogy sínen vannak a dolgok, nemsokára európai színvonalú helyszínre költözik a szombathelyi ügyeleti rendszer.

Új szombathelyi ügyelet sajtóbejárás
Itt lesz az ügyelet december 31-től
Józing Antal

A korábbi – politikai felhangokkal is tarkított – most a vitát nem idéznénk fel, lényeg az, hogy december 31-én délután 4 órától a szombathelyieket már nem Sugár úti mentőállomáson fogadják az ügyeletes orvosok, hanem a 11-es huszár út 6. szám alatt.

Ha valaki könnyebben be tudja azonosítani: itt volt korábban a Gödör-után haspártiak vendéglője, korábban különböző üzletek, még korábban pedig a Pelikán étterem.

Most 40 millió forintért tették rendbe a 280 négyzetméter alapterületű épületet, és alakították át rendelő-komplexummá, amelynek műszaki részleteiről korábban részletesen írtunk Külső egészségügyi vállalkozással akarják működtetni a szombathelyi orvosi ügyeletet 2020. February 23. 08:06 .

Új szombathelyi ügyelet sajtóbejárás
Itt lesz az ügylet december 31-től
Józing Antal

A csütörtök reggeli bejáráskor már voltak ugyan a helyiségekben ágyak, íróasztalok, gyógyszeres szekrények, de a végleges infrastruktúra csak később alakul ki, egyrészt amikor év végén véglegesen leválnak a mentőszolgálattól, másrészt amikor megérkeznek az újabb beszerzések.

A helyszín és a működtetői háttér ugyan változik, de a lényeg marad – tudtuk meg. Merthogy ugyanazok az orvosok írták alá a szerződést, ami egyben – kiegészítve a professzionális szakszemélyzettel - garancia a minőségre.

Új szombathelyi ügyelet sajtóbejárás
Ez a helyiség már majdnem kész
Józing Antal

Lapunk azt kérdezte László Győző alpolgármestertől, hogy mi szólt amellett, hogy a város működtesse az ügyeletet, és ne egy magáncég, mint Magyarország legtöbb településén.

Azt a választ kaptuk, hogy először Szombathely is ebben gondolkodott, de a koronavírus-járvány „összehozta” a városvezetést és az orvosokat, és így jutottak arra a következtetésre, hogy jobb, ha saját üzemeltetésben történik az ügyelet. Ez egyben nagyobb rálátást és rugalmasságot is jelent.

Új szombathelyi ügyelet sajtóbejárás
A bejárás végén egy mini sajtótájékoztató volt: Károlyi Ákos jegyző, László Győző alpolgármester, Vigné Horváth Ilona, a GESZ igazgatója - Kattintson a képre a további fotókért!
Józing Antal

A 11-es huszár úti ügyelet Szombathely gyerek és felnőtt lakosságát, Vép, Bozzai gyereklakosságát, Gencsapáti és Perenye gyermek és felnőttlakosságát szolgálja ki – mondta Vigné Horváth Ilona, a GESZ igazgatója, a sajtóbejárás „idegenvezetője”.

Az eseményen részt vettek az érintett önkormányzatok képviselői is: Imre Viktória, Perenye Község polgármestere, Görög István jegyző, Kovács Péter, Vép Város polgármestere, Héra-Csizmadia Fanni, Bozzai Község polgármestere és Hoós Anna Katalin jegyző.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet