Teljes a körmendi kosárlabda csapat

Dejan Mladenovics csütörtökön letette a magyar állampolgársági esküt, ezzel pedig eldőlt, hogy a körmendi klub szolgálatába tud állni. Teljes a MJUS-Fortress Körmend 2011/2012-es együttese. Szombaton már edzőmeccsen mutatkozik be a gárda.

Közel 300 másik eskütevővel együtt kapta meg csütörtökön a magyar állampolgárságot Dejan Mladenovics. A játékos Szerbiából érkezett a Rába-partjára, és édesanyja lévén volt jogosult a honosításra. Mivel azonban a körmendi együttes szakmai stábja olyan koncepcióban gondolkodott, hogy három amerikai légióst igazolnak – és a jelenlegi szabályok szerint több külföldi játékos nevezését egy adott mérkőzésre nem is lehet megtenni – így Dejant csak és kizárólag úgy tudták beépíteni az együttesbe, ha az irányító magyarként kap szerződést.

Mivel minden akadály elhárult az ügy elől, és Mladenovics megkapta a magyar állampolgárságot, így ezzel teljes a körmendi csapat.

A csapatnévsor tehát a következő:

Ruják András, Németh Isvtán, Dejan Mladenovics, Ferencz Csaba, Fodor Gergely, Dávid Gergely, Sömenek Martin, Cseh György, Sonyák Béla, Rashad Bell, Darian Townes, Kasib Powell.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport