Délután ismét gyakran zavarhatják gomolyfelhők a napsütést

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű.

Egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, de délután ismét gyakran zavarhatják gomolyfelhők a napsütést - írja a met.hu. Tovább csökken a csapadékhajlam, a nap első felében legkésőbb a Dunántúlon is megszűnik a gyenge eső, zápor. Az északias szél az ország nagy részén megélénkül, sőt helyenként erős, főként Vas és Zala nyugati részein viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 3 és 9 fok közé hűl a levegő.

Este átmenetileg többfelé kiderül, majd északon és a Dunántúlon is újra több helyen befelhősödik az ég, máshova pedig dél felől érkezik fátyolfelhőzet. Legfeljebb az északi határnál fordulhat elő egy-egy zápor. Az északias szél veszít erejéből, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten maradhat néhol továbbra is erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás