Délután újabb esők érkeznek, viharos szél is lehet

Viszont jó hírek vannak a mezőgazdaság számára.

A hajnalban képződött köd fokozatosan feloszlik, javulnak a látási viszonyok, eközben nyugat felől tovább növekszik a felhőzet – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Alapvetően erősen felhős idő várható időszakos szakadozásokkal, vékonyodásokkal. A délelőtti óráktól nyugat felől csapadékzóna érkezik, amely kelet felé helyeződik át.

Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar nap folyamán. A nyugatias szél megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik. Zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb hőmérséklet általában 16 és 21 fok között várható, de a Kisalföldön ennél hűvösebb is lehet. Késő este 8 és 14 fok között alakulnak a hőmérsékleti értékek.

Jó hír a mezőgazdaságnak

A múlt hét közepén egészen vasárnapig csak kevés helyen hátráltatta a betakarítási munkákat a csapadékos időjárás, az előző időszak esőinek köszönhetően azonban a talajok kellően átnedvesedtek, így egységesen, szépen fejlődik a repce, és az őszi kalászosok vetése is jó magágyba történhet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás