Demens hölgy tűnt el Csepregen, sikeresen megtalálták

Nagyszabású keresőakció végén, három óra alatt előkerült az idős ember.

Gyors és összehangolt keresés eredményeként szerencsésen előkerült az a demens idős hölgy, aki kedden délután 17 óra után nem sokkal, a csepregi Damjanich utcából tűnt el. Az eset ismét rámutat, mennyire fontos az odafigyelés demenciával élő szeretteinkre.

Azonnali bejelentést követően nagyszabású keresőakció indult, melyben a Kőszegi Rendőrség munkatársai, a Csepreg Közbiztonságáért és Bajtársi Egyesület, a Kőszegi Polgárőr Egyesület tagjai, valamint számos civil önkéntes is részt vett. Az összefogás ereje a gyorsaságban is megmutatkozott, hiszen a csapatok azonnal megkezdték a környék átfésülését - adta hírül a Vas Megyei Polgárőr Szövetség honlapja.

Este 20:15-kor érkezett a megnyugtató hír: két fiatal jelezte az eltűnt hölgy lányának, hogy egy idős asszonyt láttak a szántóföld szélén. Szerencsére a demens hölgy épségben előkerült, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentett mindenki számára.

Az eset tanulsága egyértelmű és szívbe markoló üzenetet hordoz az érintett családoknak. Az idős hölgy lánya nyomatékosan kéri, hogy senki ne hagyja egy percre sem magára demens családtagját. A demencia megváltoztatja a tájékozódási képességet, és még a jól ismert környezetben is könnyen eltévedhetnek az érintettek. Egy pillanatnyi kihagyás is végzetes lehet, ezért a folyamatos felügyelet elengedhetetlen a biztonságuk érdekében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek