Három százalékon áll Gyurcsány pártja

Alig másfél hónappal az MSZP-vel történt szakítás után már látható a közvélemény-kutatásokban a Demokratikus Koalíció. Az LMP-s szimpatizánsok egy része állt át hozzájuk.

Az elmúlt egy hónapban az ellenzéki oldal szimpatizánsainak választásában történt komolyabb változás – derül ki a Századvég legutóbbi közvélemény-kutatásából. A kormánypártok továbbra is őrzik előnyüket, így az erőviszonyokban nem történt változás.

Nyugat.hu

A biztos pártválasztók körében a két kormánypárt együtt 49 százalékon, az MSZP 21 százalékon áll. 18 százalék támogatná a Jobbikot, hét százalékuk az LMP-t. Három százalék adná a voksát a Demokratikus Koalícióra, ami igazáén érdekes, hogy éppen ennyivel csökkent az LMP támogatóinak aránya. Vagyis, a DK a zöldpárttól vette el a szimpatizánsokat, ugyanakkor ezzel az eredménnyel Gyurcsány pártja nem jutna be a parlamentbe.

Nyugat.hu

A teljes lakosság körében a Fidesz-KDNP 30 százalékon áll, az MSZP 12 százalékon. A Jobbikot 10 százalék támogatja, az LMP-t öt, a DK-t pedig kettő. Csökkent a bizonytalanok aránya, hiszen nem régen még megközelítette az 50 százalékot a pártot választani nem tudók aránya, most csak 39 százalék bizonytalan.

A Századvég december elején készítette el a felmérést.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet