Nagy bejelentést tett szerda délelőtt Dr. Németh István, az ELTE szombathelyi koordinációs rektorhelyettese és Székely Klára, az ELTE Társadalomtudományi Kar, Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa. A következő szemeszterben ugyanis elindul a Savaria Egyetemi Központban a turizmus-vendéglátás közgazdász alapszak.
Így az év vége felé nem olyan szokványos, hogy nagy bejelentéseket tesz az egyetem, de most érkeztünk el annak a folyamatnak a végére, amit három évvel ezelőtt kezdtünk meg
– indította a sajtótájékoztatót a rektorhelyettes, aki hozzátette, hogy még az ELTE-integráció idején fogtak hozzá az új BA képzés megszervezéséhez is, de az egyesítés egy kicsit félresiklott, ezért most jöhetett még csak el ez a nagy pillanat az egyetem életében.De megérte a várakozás és a sok munka, ugyanis most a turizmus-vendéglátás szak is része lett az egyetem egyik pillérének, a gazdaságtudományi területnek. A gazdálkodás és menedzsment, valamint a kereskedelem és marketing szakok eddig is nagyon jól működtek, de a vezetőség úgy érezte már az integráció idején is, hogy még nem komplett ez a kar.
Méghozzá azért, mert a régió egy hatalmas erőforrását, ami a turizmus és vendéglátás – ugye nem kell mondanom az itt lévő termálkincset, a ráépülő szállodaipart és a gyönyörű vidéket –, ezt bizony kicsit jobban el kellene látni szakemberekkel. Amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni három évvel ezelőtt és végigjártuk a fürdőket, beszéltünk az igazgatókkal, vezetőkkel, mind megerősítették ezt az igényt. Képzett szakemberekre van szükségük azért, hogy továbbléphessenek a minőségi szolgáltatások terén. És ők már akkor az úgymond divatos duális képzési forma mellett érveltek
– mondta Németh István.Miután sikerült megegyezniük a régió, főként Vas és Zala megye cégeivel és megnyerték a fejlesztési programra beadott pályázatot, elkészült az akkreditációs anyag és végre beadhatták a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottsághoz (MAB). Bár egy kis csúszással, de most végre eljött a pillanat, hogy bejelenthetik, sikeres volt minden erőfeszítés, így végre el is indulhat a szak.
A bökkenő már csak az, hogy a decemberi felsőoktatási tájékoztatóba ez a képzés még nem kerülhetett be, így nem lehetett jelentkezni rá az idei felvételinél. Bár nem győzték hangsúlyozni, hogy tervben van az elindítása és arra biztatták az érdeklődőket, hogy jelentkezzenek valamelyik másik gazdaságtudományi szakra, mivel később átjelentkezhetnek majd a turizmus és vendéglátásra a dékán jóváhagyásával. Valamint pótfelvételit is indítanak, tehát augusztusban még lehet jelentkezni a turizmus-vendéglátás szakra.
Az átjelentkezés pedig azért is lehetséges, mert egy gazdálkodástudományi képzésről van szó, tehát az alapozótárgyak ugyanazok, mint a másik két szaknál. Az első félévben a közgazdaságtudomány alapjait tanulják majd és ezután jön a specializáció, a gyakorlattal és az elmélettel. Ez a duális képzés, aminek hála nem csak a hallgató ismeri meg a szakmát, hanem a szakma is megismeri a hallgatót, így pedig kiépülhetnek a jövőre nézve fontos szakmai kapcsolatok – magyarázta Székely Klára.
Két szakiránnyal indul a képzés: az egyre nagyobb fejlesztést igénylő vallásturisztika, valamint a ma legnépszerűbb wellness turizmus. Székely Klára elárulta, hogy jók a visszajelzések és már elindultak az átjelentkezések is, tehát nagyon úgy néz ki, hogy elindulhat ősszel a szak. A keretlétszám 30 fő, de tudnak többet is fogadni és ha netalán mégse gyűlne össze ennyi hallgató, akkor is elindítanák a szakot.
A partnerek között van egyébként a régió szinte összes gyógyfürdője, köztük Sárvárral, Bükfürdővel, de van kapcsolatuk Hévízzel, Zalakarossal és a szállodákkal is egyre jobban haladnak a tárgyalások. Minden területen szeretnének gyakorlóhelyet, ezért igyekeznek minél több hellyel megállapodást kötni.
A szakmai igény azt mutatja, hogy ők is nyitottak és nagy érdeklődéssel, támogatással várják ennek a szaknak az elindulását. Tanítanak majd szakemberek is ezekből a fürdőkből és szállodákból, akik mögött már több évtizedes múlt van és a szakma nagyjai. Szeretnénk azt elérni, hogy a hallgatóink tényleg a legjobb forrásból kapják az ismereteket
– árulta el Székely Klára.