Diákok a gáton - katasztrófavédelemből versenyeztek

Elméleti, gyakorlati és ügyességi feladatokban mérkőztek meg katasztrófavédelmi témakörben fiatalok Szombathelyen. Videón mutatjuk.

Április 10-én a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen is megtartották a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt. Négy középiskolás és hét általános iskolás csapat mérte össze tudását. A Jurisich Miklós Gimnázium és a Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Általános Iskola csapata állhatott a dobogó első fokára.

Videó összefoglaló a versenyről

Az első állomáson polgári védelmi, tűzvédelmi és iparbiztonsági kérdésekre kellett helyes választ adniuk a diákoknak, majd a második körben helyi vízkár-elhárítási, homokzsákolási feladat teljesítésével kellett bizonyítaniuk. A harmadik állomáson megmutathatták elsősegély-nyújtási ismereteiket, ezt követően pedig túlélőcsomagot kellett összeállítaniuk. A versenyfeladatok között szerepelt még puttonyfecskendővel célbalövés, szakfelszerelések, illetve műszaki mentési eszközök felismerése, de kiderült, ki tudja legügyesebben gurítani a tömlőt, legszakszerűbben felszedni a mentőkötelet, vagy beazonosítani a veszélyes árut szállító járművek jelöléseit.

A középiskolás kategóriában indulók közül a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Középiskolai Kollégium két csapata végzett a dobogó első két fokán. Az általános iskolások közül első helyezést értek el a Szentpéterfai Horvát-magyar Kétnyelvű Általános Iskola tanulói, második helyen végeztek a csepregi Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai, harmadikként végzett a versenyben a sorkifaludi Gárdonyi Géza Általános Iskola csapata.

Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Szombathelyen
Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Szombathelyen
Tánczos Mihály

A forduló győztesei továbbjutottak a területi versenyre. A megyei döntőre április 16-án, Szombathelyen kerül sor.

Videónkban Pintér Éva tűzoltó főhadnagy beszél a versenyről, közben pedig megmutatjuk a versenyző fiatalokat is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet