„Legjobbak a jók között” díjat nyertek el alkotásaikkal és cselekedeteikkel a csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskola diákjai az országos „Tégy jót, varázsolj mosolyt!” gyerekpályázaton 2022. júniusában.
Immár kilencedik alkalommal, közel 800 részvevővel rendezték meg az ország legnagyobb díjátadójával egybekötött gyerekpályázata, mely idén is nemzetközire sikeredett. A pályázaton 1800 gyermek indult el óvodás kortól egészen a középiskolás korig.
A „Tégy jót, varázsolj mosolyt!” kreatív országos pályázat célja az volt, hogy a gyerekek a hétköznapok rohanásából, az alkotás örömén keresztül tapasztalják meg az önzetlen szeretet, kedvesség, barátságosság által okozott pozitív hatásokat. Az óvodások és iskolások rajzokkal, festményekkel, videókkal, és egyéb technikákkal fejezték ki mit jelent számukra jót cselekedni, ezzel mosolyt csalni mások arcára.
A csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskola diákjai a „Legjobbak a jók között” kiemelt díjban részesültek. Az iskolát és a pedagógusokat is elismerés illeti, akik fáradhatatlan munkájukkal, szabadidejüket sem kímélve juttatták sikerélményhez diákjaikat.
Novák Antónia, a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány elnöke kiemelte, hogy a mai gyors, időnként erőszakos és még háborúval is sújtott világunkban – melyek sajnos a pályamunkákban is olykor-olykor visszaköszöntek -, nekünk felnőtteknek felelősségünk, hogy megtanítsuk gyermekeinknek, hogy a figyelmesség, a segítőkészség, az összefogás, barátságosság és egyéb pozitív értékek bizony fontosak az életben, valamint azt, hogy az igazi kapcsolatok és boldogság alapja az egymásra figyelés és a kölcsönös felelősségvállalás.
2022. augusztusában ismét útjára indul az Alapítvány következő országos kreatív gyerekpályázata.