Ehhez képest a Jurassic World csak egy ócska vicc.
Azt eddig is tudtuk, hogy a dinoszauruszok melegkedvelő lények voltak, de hogy egy gyertyából dinóinkubátort kreálnak, arra azért mi sem számítottunk. Pedig, ez a helyzet, csak egy kis láng kell és ezek a nagyjából 15 centiméteres raptorbébik kikelnek a tojásaikból.
Aki szeretne magának otthonra egy ilyen tojásgyertyát, az előrendelhet magának, de a szállítást csak 2016-ban kezdik. A cucc egyébként 13 ezer forintba (30 fontba) kerül, és ezen a linken máris hozzájuthat.
Via Boredpanda
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!