A működő fekvőbeteg ágyak száma egyre gyorsabb ütemben csökken a magyar kórházakban – derül ki a Direkt36 tényfeltáró központ cikkéből, amely szerint nemcsak ott csuknak be kórtermeket, ahol kevés a beteg, hanem sokszor ott is, ahonnan elfogynak az egészségügyi dolgozók.
A Direkt36 cikke a budapesti Szent Imre kórház példáján keresztül mutatja be, milyen következményekkel járhat a betegek számára, hogy szakemberhiány miatt csökkentett kapacitással működnek a kórházi osztályok. Egy, a lapnak nyilatkozó 68 éves férfi tavaly tavasszal mélyvénás trombózissal jelentkezett a kórház túlterhelt sürgősségi osztályára. Több mint 10 óra várakozás után küldték tovább egy másik kórházba, mivel nem volt szabad ágy az osztályon, így nem tudták felvenni. A várakozás alatt csak úgy tudott lefeküdni, hogy egy családtagja bevitte saját kempingágyukat.
A kórházban dolgozó, a Direkt36-nak nyilatkozó források szerint a szakdolgozóhiány kritikussá válása miatt számos osztályon csökkent az ágyszám, ez pedig a sürgősségi osztály rendszeres túlterheléséhez vezet. Tapasztalataik szerint csökkentett ágyszámmal működik jelenleg az aneszteziológia-intenzív terápiás osztály, a pszichiátria és a belgyógyászat is.
Ezt a Direkt36 helyszíni tapasztalatai is megerősítették. A belgyógyászati osztályoknak helyet adó C épület első emelete látogatási időben szinte teljesen kihalt volt, összesen tizenhat kórterem ajtaja volt zárva. Egy, az osztály működésére rálátó forrás elmondta, hogy kötelező nyitva tartani a kórtermek ajtaját, ha betegek fekszenek a szobában. Vagyis amelyik kórterem ajtaja zárva van, azt nem használják.
Nem a Szent Imre kórház az egyetlen egészségügyi intézmény, ahol egyre kevesebb ágyat használnak, országos jelenségről van szó. Hivatalos adatok szerint 2024-ben az összes kórházi ágy 8,45 százalékát több mint fél évig nem használták, a budapesti kórházaknál ez az arány még magasabb, 11,2 százalék volt. Tavaly az egészségügyi intézmények több mint felében volt ágyszámcsökkentés. Nemcsak kisvárosi kórházak érintettek, hanem fővárosi és megyei intézmények is, köztük olyan nagy budapesti kórházakkal, mint a Szent János Kórház, a Péterfy Sándor utcai Kórház, vagy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet.
A Direkt36 kutatásaiból az derült ki, hogy sok helyen a szakemberhiány miatt nem tudnak elég ágyat működtetni a kórházak. A fővárosban, ahol az országos átlagnál magasabb a szünetelő ágyak aránya, a szakdolgozóhiány a legégetőbb probléma. Mindez a betegek számára akkor jelent igazán gondot, ha várniuk kell az ellátásra, mert nincs elég működő kórházi ágy, ahol kezelhetnék őket.
2024-ben a Direkt36 adatelemzése szerint 16 olyan osztály volt, ahol az ágyak több mint negyede nem működött, eközben az ágykihasználás – ami azt méri, milyen hatékonyan használja a kórház az erőforrásait – magas, 80 százalék feletti volt. Ez arra utal, hogy valószínűleg nem a betegek száma miatt kellett szűkíteni a kapacitásokat, hiszen a még működő ágyak folyamatosan tele voltak.
A Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet belgyógyászatáról egy év alatt tűnt el több mint 40 ágy, miközben az ágykihasználás 138 százalékra emelkedett. A Péterfy Sándor utcai Kórházban tavalyi adatok szerint a 212 ágy közel fele nem működött, a megmaradt alig több mint száz ágyon egész évben szinte folyamatosan feküdtek betegek. Egy, a belgyógyászati osztályon dolgozó orvos megerősítette a Direkt36-nak, hogy csökkentek az ágyszámok. A bezárásokat a dolgozóknak azzal indokolták, hogy nincs elég ápoló, aki ellássa a betegeket, azonban a csökkentett ágyszám mellett is gyakori az osztály túlterhelése.
Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium nem válaszolt a Direkt36 kérdéseire, ahogy az érintett kórházak sem reagáltak.