Mint tegnap írtuk, huszonkét éves korában elhunyt Tóth Bendegúz, az ESMTK válogatott birkózója. A magyar szövetség csütörtökön közölte: a sportoló szabadtéri edzés közben lett rosszul. Társai a helyszínen elkezdték szakszerűen újraéleszteni, amit folytattak a kiérkező mentőegységek is. Tóth Bendegúzt a Honvédkórházba szállították, ahol azonban hiába küzdöttek mintegy másfél órán át az életéért.
Mára kiderült: „Az edzésen egyik klubtársa hátán ülve lett rosszul, elernyedtek az izmai. A gyakorláson részt vevők azonnal látták, hogy nagy baj van, ennek megfelelően mindent megtettek, hogy mentsék a fiamat, de sajnos nem jártak sikerrel” – mondta a sporttoló édesapja a Blikknek. Tóth Bendegúz februárban részt vett a római Európa-bajnokságon. Miután hazatért, levertségre panaszkodott, be is lázasodott.
Mivel a koronavírusra utaló tünetei voltak, két hétig otthon maradt karanténban. A rosszullét elmúlt, márciusban több sportoló társaságában elment vérplazmát adni, mivel gyanítottuk, átesett a fertőzésen. Az első koronavírustesztje pozitív lett, majd ezt követően kétszer mutattak ki nála negatív eredményt – tette hozzá a sportoló édesapja, akinek fia tehát legyőzte a koronavírust a vizsgálatok alapján. Az édesapa szerint Bendegúz maximalista volt, miután leállt a sportélet, egyénileg készült. Másfél hete kezdték el a közös tréningezést, amely során komolyan hajtotta magát. - írja az atv.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!