Dobrev és Karácsony is ringbe száll a miniszterelnök-jelöltségért

Karácsony akár júniusig is kivárna a bejelentéssel, Dobrev Klára viszont már néhány napon belül nyilvánosság elé áll.

Legalábbis így értesült a Telex, mely ma arról számolt be, hogy forrásaik szerint eldőlt, hogy Budapest vezetője, valamint az Európai Parlament DK-s alelnöke is ringbe száll az ellenzéki előválasztáson a közös miniszterelnök-jelöltségért.

A lap megkeresésére a DK sajtóközpontja úgy nyilatkozott még a múlt héten, hogy „még nem kívánjuk bejelenteni az időpontot, amikor megnevezzük a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjét az előválasztásra, de annyit elárulhatunk: már nem kell sokat várni, hogy megszülessen a végső döntés a DK miniszterelnök-jelöltjéről”.

A lap információi szerint azonban már az is eldőlt, hogy Karácsony Gergely végül szintén elvállalja a jelöltséget. Volt olyan terv, hogy ezt már május első napjaiban bejelentik, de a főpolgármester a járványügyi helyzetre hivatkozva halasztotta.

A lap még kitér arra, hogy a Medián múlt héten közzétett közvélemény-kutatásából kiderült, hogy az április 8–10-ei adatfelvétel alapján a jelöltlistán két helycsere is történt. Az első helyre – Karácsony Gergely főpolgármestert megelőzve – Jakab Péter Jobbik-elnök került, a harmadik helyen pedig Márki-Zay Péter pártonkívüli hódmezővásárhelyi polgármester előzte meg Dobrev Klárát, a DK várható jelöltjét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet