A politikus úgy fogalmazott: az ajánlásokból hamarosan minden tagország számára kötelező jogszabályok születhetnek. Hangsúlyozta: arra kérte a bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér.
Fel kell számolni a dolgozók kizsákmányolását, nem lehet megengedni, hogy nyolc órát dolgozó emberek ne keressenek annyit, amennyiből saját magukat és családjukat el tudják tartani - jelentette ki Dobrev Klára. Azt is elmondta, a jelentés sürgeti, hogy hozzák létre az európai egészségügyi uniót. Olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy egy magyar ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland - tette hozzá.
Arra is kitért, hogy az országok közötti különbségek leküzdésének érdekében a mostaninál sokkal többet kell fordítani az oktatásra és szociális kiadásokra, valamint arra is figyelni kell, hogy a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok minden tagállamban méltányos nyugdíjat kapjanak. A politikus végül azt mondta, felháborítónak tartja, hogy a Fidesz EP-képviselői nem támogatták a jelentés elfogadását.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!